Légzéssel is csökkenthető a fájdalom!

A Barrow Neurológiai Intézet és a phoenixi Szent József Kórház és Egészségügyi Központ kutatásai szerint a lassú, irányított légzés jelentősen csökkentheti a fájdalomérzetet.

A krónikus fájdalommal élő fibromyalgiás betegek a kísérletek során sokkal kevesebb fájdalmat éreztek, kivéve, ha épp szomorúnak, lehangoltnak vagy depressziósnak érezték magukat.

A Dr. Arthur Craig által vezetett kutatást a Barrow Intézet tudósai az Arizona Állami Egyetem Pszichológiai Tanszékével karöltve végezték. A kutatási eredményeket nemrég a PAIN című szaklapban közölték részletesen.

Az eredmények kiváló magyarázatot kínálnak a korábbi kutatásokra, amelyek kimutatták, hogy a Zen meditáció és a jógalégzés képes csökkenteni a depressziót. Ebből is látszik mennyire fontos a beteg pozitív vagy negatív hozzáállása a betegségéhez.

A mostani kutatásban két csoport 45 és 65 év közötti nő vett részt. Az egyik csoport a már korábban diagnosztizált fibromyalgiás betegekből állt, a másik pedig egészséges emberekből. A kísérletek során a résztvevőket mérsékelten fájdalmas hőhatásnak tették ki. A hőingereket normális légzésnél és 50 százalékkal lassított nyugodt légzésnél is megismételték. A résztvevőket pedig mindkét alkalommal megkérték, hogy írják le a fájdalom mértékét, és azt hogy hogyan hatott a kedélyállapotukra a kísérlet.

Az eredmények szerint az irányított légzés valóban csökkenti a fájdalomérzetet és a fájdalom által kiváltott érzelmi reakciók intenzitását, de a krónikus fájdalommal élőknél csak akkor, ha alapvetően pozitívan állnak a módszerhez.

"A fibromyalgiás betegeknél a krónikus fájdalom általában együtt jár a depresszióval, ezzel a módszerrel azonban mind a kettő csökkenthető, így általános állapotjavulás érhető el ezeknél a pácienseknél" - nyilatkozta Dr. Craig.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!