Lassabban csillapítsa a fájdalmat! Hatékonyabb!

A Bostoni Gyermekkórház kutatói új gyógyszeradagoló rendszert fejlesztettek ki arra, hogy a fájdalomcsillapítót lassabban juttassák a szervezetbe. Ezzel lehet, hogy forradalmasítják a műtét alatti és utáni fájdalom csillapítását, sőt, hatással lehet a krónikus fájdalom kezelésére is.

Az NIH által finanszírozott munka során speciálisan tervezett zsíralapú részecskéket terveztek (liposzómák), hogy ebbe burkolják be a saxitoxint. A saxitoxin egy hatásos fájdalomcsillapító, hosszú ideig biztosítja a helyi érzéstelenítést patkányoknál, anélkül, hogy károsítaná az ideg vagy izomsejteket. Az eredmények a Proceedings of the National Academy of Sciences április 13-i számában jelentek meg.

"Az ötlet alapja az volt, hogy egyetlen injekcióval napokra, hetekre, esetleg hónapokra is blokkolni lehetne az ideget" - magyarázta Daniel Kohane, az aneszteziológiai osztály munkatársa, a jelentés fő szerzője. "Nagyon hasznos lehetne olyan állapotok esetében, mint a krónikus fájdalom, a narkotikumok helyett, melyek hatása szisztémás és igen nagy a hozzászokás veszélye is. A testnek azt a részét egyszerűen elaltatja, hogy egyszerűen fogalmazzunk."

A korábbi próbálkozások a lassan adagolható fájdalomcsillapítók kifejlesztésére nem jártak sikerrel, mivel a hagyományos szerek gyakran károsították a környező szöveteket. Valójában maguk az adagoló eszközök is károsodást okoztak. Kohane és munkatársai most azt jelentették, hogy ha a saxitoxint liposzómákba csomagolják, úgy képes blokkolni a fájdalomérzet továbbítását, hogy nem okoz jelentős károsodást az idegekben vagy az izmokban.

A laboratóriumi kísérletekben a kutatók különböző készítményeket értékeltek ki, saxitoxin tartalmú liposzómákat, dexametazonnal vagy anélkül. Ez egy olyan szteroid, mely fokozza a beburkolt érzéstelenítő hatását. A legjobb liposzómák két napra blokkolták az idegeket, ha csak saxitoxint tartalmazott, és hét napig, ha dexametazonnal is kombinálták.

A sejtkultúra kísérletek és a szövetelemzés megerősítette, hogy a készítmények nem mérgezőek az izmokra és a sejtekre. Továbbá, mikor a csapat az idegsérüléssel összefüggő négy gén megjelenését vizsgálta, nem találtak túlszabályozást." Ha ezek a hosszú ideig ható, kevéssé mérgező helyi érzéstelenítő készítmények hatékonynak bizonyulnak emberek esetében, nagy hatással lehetnek az akut és krónikus fájdalom kezelésében" - mondta Alison Cole, a NIH Általános Orvostudomány Nemzeti Intézetéből, mely részben támogatta a kutatásokat. "Ez a lassú adagolást biztosító technológia szélesebb körben is alkalmazást nyerhet a gyógyszeres kezelések területén, több betegség esetében is."

Kohane jelenleg optimalizálja a készítményt, hogy még jobban elnyújtsa a hatóidejét, miközben igyekszik kiküszöbölni a helyi és szisztémás mérgező hatást. "Elképzelhető, hogy olyan készítményt tudunk előállítani, mely hamarosan a klinikai kísérletek szakaszába kerülhet" - mondta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!