Hipnózisban műtötték meg a belga királynőt

A belga királynőn Fabiolán hipnózist alkalmaztak legutóbbi műtétje során.

A 80 éves uralkodónőt pajzsmirigy betegsége miatt kellett operálni a Liege-i Egyetemi Klinikán csütörtökön, és akkor döntött úgy, hogy nem altatást, hanem a hipnózist választja.

Az 1993-ban elhunyt Baudouin király özvegye a "hyposedation" nevű érzéstelenítő eljárást választotta, amelyet a klinika már régóta legalább annyira sikeresen használ, mint a hagyományos módszereket.

Ezt az eljárást elsősorban idős betegeken alkalmazzák, mivel nincs mellékhatása, és nem terheli meg úgy a szervezetet, mint az altatás. A Liege-ben lévő gyógyászati központban már több, mint 4000 páciensnél használták már ezt a fajta érzéstelenítő beavatkozást, és a királynő bízott abban, hogy nála is sikeresen lezajlik majd a műtét.

Így is történt, és Fabiola az operációt követő vasárnapon már haza is mehetett. A pajzsmirigy-műtét részleteit, királyi engedéllyel a francia televízió is bemutathatta.

Fabiola egyébként ápolónő volt, amikor az 50-es évek végén találkozott a királlyal, aki feleségül vette, és így lett Belgium uralkodónője 1960 és 1993 között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!