Génterápiával az ínybetegségek ellen

Génterápiával sikeresen megállítható az ínybetegségek kialakulása, a felnőttkori fogvesztés legfőbb oka - állapították meg a Michigani Egyetem tudósai.

FogínygyulladásAz életveszélyes állapotoknál használt géntranszfer már nem ismeretlen fogalom, de az egyetem kutatócsoportja az első, akik ezt a megközelítést használták olyan krónikus állapotok esetében is, mint az ínygyulladás - mondta William Giannobile, az egyetem fogorvosi karának professzora, a tanulmány fő kutatója.

"A génterápiát eddig még nem alkalmazták nem életveszélyes betegségek esetében. Az ínybetegség inkább csak gyengít, mint hogy az életet veszélyeztetné" - mondta Giannobile. "Ez nagyon fontos, mivel a terápiák fejlesztésének legújabb hulláma már túlmutat az életmentésen, és az életminőség javítása felé veszi az irányt."

Az emberkísérletek eredményei azt mutatták, hogy az ínygyulladás esetében használt génterápia pozitív hatással van a reumás arthritiszben szenvedő betegekre, mely ugyancsak egy krónikus, életminőséget rontó állapot. 127 embert vizsgáltak, és 30 százalékos javulást mutattak ki a fájdalomcsillapítás, a mozgásfunkciók javulása, stb. terén. A reumás arthritiszben szenvedő betegeknek négyszer nagyobb az esélye arra, hogy ínybetegségekben is szenvednek. Az ínybetegségeket kapcsolatba hozzák a szisztémás állapotokkal is, mint amilyen a szívbetegség, a tüdőgyulladás és az agyvérzés, amiatt, hogy a baktériumok a szájüregből a szuvas fogakon át szétterjednek a test más részeibe is.

Tüdőgyulladás A génterápia segítségével létrehozott molekula szivacsként működik, magába szívja a tumornekrózis faktort, mely súlyosbítja a gyulladásos csontállomány-pusztulást a reumás arthritiszben, izületi deformitásban és ínygyulladásban szenvedőknél. A gén segítségével 60-80 százalékkal csökkent az elpusztult ínyszövet mennyisége.

"Ha a gént a megfelelő sejthez szállítjuk, akkor abban hosszú ideig fog működni, és minden bizonnyal a beteg hasznára fog válni" - mondta Giannobile. "Ez a terápia alapvetően egyszeri alkalomra szól, de életre szóló hatása is lehet azoknál, akiknél súlyosabb betegségek is kialakulhatnak."

Animációk: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!