Felesleges műszerek, felesleges orvosok

A kongresszuson ismertetik a szakmai kollégium nyilatkozatát a betegbiztonságot veszélyeztető anomáliákról.

Debrecenben, a Kölcsey Kongresszusi Központban rendezik meg május 17-19 között a Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság (MAITT) továbbképző napját és 35. kongresszusát mintegy ezer szakember részvételével.

A tudományos rendezvényen 125 előadás hangzik el, 33 poszter bemutató lesz és 43 kiállító mutatja be termékeit - tudtuk meg dr. Vimláti László professzortól, a MAITT elnökétől a kongresszus csütörtöki sajtótájékoztatóján. A témák közül a társaság elnöke kiemelte a légzési elégtelenség kezelését, a szív-érrendszeri betegségek, az anesztézia és biztonság témakörét. A fájdalomcsillapítás, az akut trauma ellátása, a toxikológiai ismeretek szintén a fő témák között szerepelnek.

A professzor kiemelte azt is, hogy a kongresszuson megalakul a Fiatalok Tudományos Szekciója, a szakmai-tudományos utánpótlás legtehetségesebb képviselőit pedig egy ösztöndíj rendszer elindításával támogatják.

A sajtótájékoztatón szó esett a nemrégiben létrehozott Szimulációs Központról is, amely fontos mérföldkövet jelent az oktatásban. Ez a lehetőség - amikor az ismereteket szimulátorokon sajátíthatják el és gyakorolhatják a résztvevők - Európában még kevés helyen adott, a szakmai rutin megszerzése és a team munka szempontjából azonban egyaránt fontos szerepe van az orvosképzésben.

A kongresszuson teszik közzé azt a nyilatkozatot, amelyben az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium helyzetfelmérés alapján rávilágított a betegbiztonságot veszélyeztető anomáliákra és javaslatot tett a megoldásukra. A nyilatkozatot a hét elején az egészségügyi tárca vezetőjének is eljuttatták.

A sajtótájékoztatón dr. Janecskó Mária, a szakmai kollégium elnöke, és dr. Fülesdi Béla, a szakmai kollégium titkára ismertette a nyilatkozat tartalmát, a betegellátás biztonságát veszélyeztető tényezőket.

A progresszív ellátási rendszer hiánya kapcsán egyebek mellett elhangzott, hogy az akut életveszély elhárítása szempontjából - főleg a súlyos állapotban lévő baleseti sérültek esetében - a fekvőbeteg ellátó intézmények felkészültsége jelentősen különbözik. A területi ellátás szabályrendszerének merev betartása nagy veszélyeket hordozhat, hiszen így az életveszélyes állapotú beteg gyakran csak a második vagy a harmadik intézményben kaphat megfelelő ellátást. A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy a reformot megelőző beutalási rendhez képest a hosszabb szállítás akár tragikus időveszteséget is okozhat.

Mivel a kiemelt regionális profilok (szív-ideg, vagy gyermeksebészet, stb.) ellátása a progresszív betegellátási centrumokban történik, a teljesítmény volumenkorlát viszont várólisták kialakításához vezet, ez szintén ronthatja a betegek életkilátásait - tartalmazza a nyilatkozat. A szakmai kollégium javaslata szerint gyermekek és felnőttek minősítetten súlyos, akut életveszélyének az elhárítása tekintetében újra alkalmazni kell a progresszivitási elveket, az így kialakítandó kompetencia különbségeknek pedig a HBCS-finanszírozásban is meg kell jelenniük. Alternatívaként vetették fel, hogy kiemelt regionális profilok esetén az ellátó intézetet TVK ne terhelje, illetve legyen mód ennek a racionális mérséklésére. Mindezek érdekében az egészségügyi tárcával és az OEP-pel azonnali tárgyalásokat javasolnak.

A nyilatkozat kitér arra is, hogy egyes ellátó helyek megszüntetése, a betegellátás koncentrálása miatt bizonyos intézményekben a sürgősségi feladatok jelentősen megnövekedtek. Csakhogy a globális teljesítményvolumen korlát miatt az indokolt létszámemelésre egyáltalán nem gondolhatnak, sőt, elbocsátásokra kényszerülnek. Az aneszteziológiai és intenzív terápiás szakfelügyelő orvosok ellenőrizni fogják a dolgozói munkaidőterhek mértékét és javasolják a jogellenes túlmunka megszüntetését.

A szakmai kollégium képviselői a nyilatkozat tartalmára utalva a sajtótájékoztatón kiemelték, hogy a munkanélkülivé vált aneszteziológusok, intenzív betegellátók további foglalkoztatásának a segítésében szeretnének részt venni. A szakmai kollégium a műszakrenden alapuló munkaszervezés kapcsán is megfogalmazta aggályait, így a további döntés előkészítésben szeretnének élni javaslattételi jogukkal.

További probléma, hogy az aneszteziológiai és intenzív ellátás nagy értékű műszereinek egy része intézmények, illetve szakellátási feladatok megszűnése miatt feleslegessé vált. A szakfelügyelők ebben az évben felmérik a nagy értékű műszerek kihasználtságát és javaslatot tesznek az értékesítésre.

A szakmai kollégium szerint életveszélyes állapotban lévő betegek esetében sem értelmezni, sem pedig alkalmazni nem lehet a kórházak teljesítményvolumen korlátait. Ezért egyértelműen azt javasolják, hogy az intenzív terápia mentesüljön a volumenkorlátok alól a betegek biztonsága érdekében - hangsúlyozták a sajtótájékoztatón.

2007-05-17 15:51

Forrás: Weborvos D.K.K.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A napközben képződött gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!