Fáj valamije? Érintse meg, és enyhül a panasz!

Nagyon is jó oka lehet annak, hogy miért kapnak oda az emberek a sérülés miatt fájó testrészükhöz. Az adott terület megérintésével ugyanis az agyban egy kép formálódik a testről, derül ki a Current Biology egy tanulmányából.

A Londoni Egyetem (UCL) kutatói felfedezték, hogy az a mód, ahogyan a test képe megjelenik az agyban, kulcsfontosságú az akut fájdalomérzet csökkentésében. Ez azonban nem működik akkor, ha egy másik személy érinti meg a sérülést.

Az UCL Kognitív Idegtudományi Intézetének tudósai tanulmányozták az önérintés hatásait olyan embereken, akiknél a Termális Grill Illúzió (TGI) nevű kísérleti modellel idéztek elő fájdalomérzetet. Az egészséges önkénteseket arra kérték, hogy mutató- és gyűrűsujjukat meleg, középső ujjukat pedig hideg vízbe dugják. Így a középső ujjban fájdalmas forróság érzése keletkezik.

A kutatás vezetője, dr. Marjolein Kammers elmondta: "Az agy nem tudja, hogy ez csak egy fájdalom-illúzió, de segítségével a tudósok úgy tudják tanulmányozni a fájdalom élményét, hogy senkinek sem kell sérüléseket okozniuk." A középső ujjban keletkező fájdalomérzet 64 százalékkal csökkent, amikor a TGI-t mindkét kézen alkalmazták, majd az egyik kéz mindhárom érintett ujja megérintette a másik kéz ugyanazon ujjait. A fájdalom nem enyhült ilyen mértékben, ha csak egy vagy két ujj érinthette meg egymást, vagy ha valaki más fogta meg a vizsgált személy kezét.

Patrick Haggard professzor így nyilatkozott: "Kimutattuk, hogy az akut fájdalom mértéke nem csak az agyba küldött jelzéseken múlik, hanem azon is, hogy az agy miként integrálja ezeket a jelzéseket az egész test összefüggő képévé. Az önérintés erőteljes bizonyíték az agynak a test különböző részeiből származó szenzoros információk kölcsönhatására. Ez segít abban, hogy egy teljes egészként élhessük meg a testünket" - mondta.

Dr. Kammers jelenleg azt tanulmányozza, hogy az ujjak és a kéz érintésének fájdalomcsillapító hatása a test más részein is hasonlóan működik-e. Például a végtag-amputációkat követő krónikus fájdalmak tanulmányozása során kiderült, mennyire fontos, hogy fájdalom esetén miként jelenik meg a test képe az agyban. E tanulmánynak köszönhetően most már létezik egy kísérleti modell is az akut fájdalom agyra gyakorolt hatásának vizsgálatához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Éjszaka derült lesz az ég, ezt követően éjféltájt északnyugat felől szakadozóban lévő felhőzet érkezik, de az ország délkeleti felén továbbra is derült vagy legfeljebb fátyolfelhős égbolt várható. Csapadék az ország nagy részén nem valószínű, legfeljebb északnyugaton csepereghet néhol az eső. Hajnalban foltokban párásság, köd előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz.A minimum általában 0 és +6 fok között alakul, de a derült fagyzugokban gyenge fagy is lehet. Északnyugaton hajnalra már enyhülhet az idő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!