Aktív eutanázia Luxemburgban

A luxemburgi parlament szűk többséggel elfogadta az aktív eutanáziáról szóló törvényt.

A jogszabály büntetlenséget biztosít azoknak az orvosoknak, akik aktív segítséget nyújtanak a beteg elhalálozásához vagy öngyilkosságához. Ennek előfeltétele, hogy a gyógyíthatatlan betegségben és elviselhetetlen fájdalmaktól szenvedő beteg saját akaratából és meggyőződéséből, írásban ismételten kifejezze akaratát földi életének befejezésére. A döntést a Német Hospice Alapítvány és a luxemburgi katolikus egyház is bírálta.

A szocialisták és a zöldek által előterjesztett törvénytervezetet 30 szavazattal, 26 ellenszavazattal és 3 tartózkodással fogadták el. A szavazásra a frakciófegyelem nem volt érvényes, vagyis mindenki lelkiismerete szerint szavazhatott.

Az aktív eutanáziát akár 16-18 éves betegek is kérhetik, ha ehhez szüleik vagy törvényes képviselőik hozzájárulnak. Az önálló döntésre képtelen betegek esetén elegendő a rendelkező nyilatkozat. A törvény kötelezi az orvosokat, hogy több alkalommal, hosszú beszélgetéseket folytassanak a beteggel és a beszélgetésbe tanácsadás céljából egy másik orvost is bevonjanak. A törvény szerint minden egyes eutanázia- esetet egy ellenőrző bizottság elé kell vinni. Törvénysértés esetén az esetet átadják az ügyészségnek.

A luxemburgi parlament már korábban egyhangúlag elfogadott egy másik törvényt a halálba kísérés során követendő eljárásról. Ennek költségei a betegpénztárakra hárulnak. Ennek értelmében az orvosok már nem kötelesek minden áron meghosszabbítani a beteg életét. A törvény azt is megengedi, hogy a betegnek fájdalomcsillapító készítménykoncentrátumokat adjanak be, amelyek kiválthatják az élet megrövidítését.

Az eutanáziatörvény alkotmányossági vizsgálat céljából a Nagyhercegség Államtanácsa elé kerül. Az aktív eutanáziáról szóló törvényt Hollandiában 2001-ben, Belgiumban 2002-ben fogadták el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!