A fájdalomcsillapító túlzott használata fokozza a fájdalmakat

Félmillió nő szenved fejfájástól Nagy-Britanniában - akiknek a fájdalmát éppen azok a tabletták okozzák, amelyeket ennek elkerülésére szednek be - figyelmeztetnek a szakértők.

Orvosok és migrénesekkel foglalkozó jótékonysági szervezetek hívták fel a figyelmet a fejfájás "lepattanásának" a jelenségére, amelyet a fájdalomcsillapítók túlzásba vitt használata okoz. Élesen bírálják a gyógyszergyárakat is, amelyek szerintük nem figyelmeztetik a betegeket arra, hogy maga a gyógyszer is fájdalmat okozhat.

A kutatások szerint a népesség egy százalékánál okozhat fájdalmat a fájdalomcsillapítók szedése - közülük ötször nagyobb a nők aránya. S bár a legerősebb fájdalomcsillapítók dobozán figyelmeztetnek arra, hogy a túladagolás fokozhatja a fejfájást, az enyhébben - például az aszpirin, a paracetamol és az ibuprofen - dobozán nincs ilyen értelmű figyelmeztetés.

A londoni Migrén Klinika klinikai kutatásokért felelős igazgatója elmondta: a náluk jelentkező betegek húsz százalékának fejfájását a gyógyszer-túladagolás okozza. "Eleinte aszpirint vagy paracetamolt szednek - hetente kétszer-háromszor. Amikor ez nem használ, erősebb gyógyszert írnak fel nekik - és a probléma tovább súlyosbodik" - figyelmeztetett Anne MacGregor.

Nagy-Britanniában minden nyolcadik ember szenved migréntől; a betegség háromszor annyi nőt sújt, mint férfit. A nőket a fájdalom "lepattanása" is súlyosabban érinti, mivel hormonális okok miatt az ő fejfájásuk tartósabb.

Minden negyedik eladott gyógyszer fájdalomcsillapító, az emberek 83 százaléka rendszeresen vásárol ilyen gyógyszert.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!