Fantasztikus téli túrák

A hideg téli hónapokban rendkívül vonzónak tűnik a bezárt, alaposan felfűtött lakás, de egy téli túrának csak nekivágni nehéz: közben és utána is érezni fogjuk megannyi előnyét.

Embertársaink döntő többsége a tél beköszöntével inkább lemond a természetről, és helyette a jól felfűtött szobákat választja, pedig a téli túrázásnak megannyi előnyét lehet kiemelni: nemcsak általános egészségi állapotunknak, azon belül is mindenekelőtt az immunrendszerünknek tehetünk vele jót, hanem a téli sötétség és hideg által alaposan megtépázott kedélyállapotunkat is helyrerázhatjuk, így egy idő után esetleg a télre sem büntetőévszakként tekintünk majd, hanem meglátjuk benne a lehetőségek fehéren csillogó tárházát. A téli túra ráadásul családi programnak sem utolsó, pláne, ha már az összes társasjátékot nyolc-kilencszer végigküzdöttük a nappaliban.

A téli túrázás mellett szól továbbá, hogy egy behavazott, vagyis még a szokásosnál is puhább erdei talajon a gyaloglás sokkal kevésbé veszi igénybe a szervezetet, miközben a megszokottnál messze jobb minőségű levegőn, ráadásul üdítő csendben és lélekemelő vizuális környezetben végezhetjük a testmozgást a fitnesztermek krómkavalkádja és filléres elektronikus zenéje helyett. Egy behavazott erdőn keresztülkanyargó túra után pedig a forró csokoládé vagy bor is sokkal jobban esik, mintha otthon fogyasztanánk csüggedten ácsorogva a délután már rohamosan szürkülő teakonyhában. Öt tippet adunk arra az esetre, ha úgy döntünk, hogy a mínuszokban is felkerülhet lábunkra a túrabakancs.

Téli túra: a test és a lélek is jól jár
Téli túra: a test és a lélek is jól jár

Magyarország egyáltalán nem szűkölködik olyan tájegységekben, amelyek kiváló célpontjai lehetnek egy-egy téli túrának. Ha már a fagyos évszakban járunk, mi sem lehetne logikusabb választás a Nagy-Hideg-hegy feltérképezésénél. A Börzsöny harmadik legmagasabb (864 méteres) hegye szánkózásra és síelésre is alkalmas, akárcsak (3-tól 13 kilométeres távokban) erdei gyaloglásra, de meg lehet tekinteni itt egy közel százéves, eredeti funkciójában fennmaradt turistaházat is akár az andalgás végén, akár (ha a hegy megközelítése már kimeríti részünkről a túrázást) helyett.

Utóbbi, mondjuk így, kevésbé aktív embertípust hajlamosak vagyunk a fővárosi léttel összekapcsolni, ami talán nem fedi egészében a valóságot, mindenesetre jó tudni, hogy a Svábhegy, azon belül is a Normafa még számukra is elérhető és igencsak rokonszenves célpont lehet télen is, mert a közel 500 méteres magasságból csodálatos kilátás tárulhat eléjük. A Normafán ráadásul megáll a gyermekvasút is, ha vérbeli urbánus lélekként 30-40 perc után már (erre az évre) elegendőnek ítélnénk a gyalogszerrel bonyolított természetjárást.

Az egész évben népszerű, de téli túrázásra különösen ajánlott tájegységek közül kiemelhetjük még az Őrséget, ahol Szalafő Pityerszer nevű részén egy kicsi skanzen is található (a Szabadtéri Néprajzi Múzeum), melynek különlegességét az adja, hogy más skanzenekkel ellentétben itt az épületek máig az eredeti helyükön vannak, és az 1700-as éveket idézik fel: hóba fagyva itt végképp úgy érezhetjük, hogy megdermedt az idő. Az Őrszentpéteri templom a XIII. századba repíthet minket vissza, de persze nem szükséges az épített emlékeket keresni: a dombokkal tagolt, dús erdőkkel teli Őrségben számos gyalogos túraútvonal, tanösvény található, amelyek mindegyike alkalmas rá, hogy újratöltse az év végi hajtásban alaposan lemerült elemeinket.

Nyáron egyre népszerűbb a mind jobban és jobban felszerelt Velencei-tó, amelyet télen kevésbé juthat eszünkbe felkeresni, holott egyrészt maga a tó is vonzó lehet, hiszen ha befagy, és engedik, akkor első osztályú helyszíne lehet a korcsolyázásnak, másfelől a Velencei-hegység tizenöt barlangot és több tanösvényt is rejt. Pákozd mellett ráadásképp különleges, "billegő" kőalakzatok, az úgynevezett ingókövek találhatóak, amelyek együttesét a magyar Stonehenge-ként is szokták említeni: behavazva vagy acélszürke égbolt előtt még inkább érvényesülhet tiszteletet parancsoló misztikája.

Végezetül a Pilis egyik igen népszerű, hétszáz méterig felnyúló kirándulóhelyét, a Dobogókőt ajánlanánk, mert télen jó eséllyel kevesebb lesz itt az ember és nagyobb a csend, mint nyáron. A környék csak úgy hemzseg a túraútvonalaktól (választhatunk mindössze félórásat, de hosszabbakat is), sípályát is találhatunk, a kilátás pedig, forduljunk bármerre, lefegyverző - már akkor sem járunk rosszul, ha csupán a kilátó környékén téblábolunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!