Hatásos hajerősítő módszer (3) (x)

Egyre többen számolnak be rendkívüli eredményekről, melyeket az általam javasolt módszer segítségével értek el. Még azok is látványos javulást tapasztaltak, akiknek eddig semmi nem segített. Gyulai Anikó mesterfodrász írása.

Mindenkinek, még a legreménytelenebb esetben is lehetősége van javítani a hajminőségén, számos példát láttam erre a közelmúltban. Sok vendégem fordult hozzám, akik nagyon el voltak keseredve hajuk minősége miatt, mert az elvékonyodott, hullott, töredezett, elvesztette fényét és tartását. Többen már orvosnál is jártak a problémájukkal. Az általam javasolt módszer segítségével azonban legtöbbjük haja néhány hónap alatt óriási változáson ment keresztül: megállt a hullása, dúsabb, erősebb, fényesebb és jobban kezelhető lett. Hajuk minőségének javulásával párhuzamosan az önbizalmuk is visszatért. Többen tették fel nekem a kérdést, hogy mi áll a módszer hatékonyságának hátterében. Minden a hajhagymáknál kezdődik, ugyanis ezek felelnek a hajszálak előállításáért és megtartásáért. A hajhagymáknak meghatározott tápanyagokra van szükségük a megfelelő működéshez. Ha ezeket nem kapják meg, akkor működésük károsodik. Egyre vékonyabb, gyengébb minőségű hajszálakat állítanak elő, és végül elengedik azokat. Ekkor tapasztaljuk, hogy hullik a hajunk, a fésű, a párna tele van hajszálainkkal. Ilyenkor jön az első ijedtség. Ha egy bizonyos időn belül a hajhagyma nem jut hozzá a szükséges tápanyagokhoz, akkor elpusztul és belőle soha többé nem nő ki hajszál. Így kezdődik a kopaszodás.

A jó hír azonban az, hogy a legtöbb esetben a folyamat visszafordítható. A hajhagymákat kellő időn belül el kell látnunk azokkal a mikrotápanyagokkal, melyekre szükségük van. Ekkor hajszálaink visszanyerik eredeti vastagságukat, fényüket, egészségesek lesznek és erősen fognak kapcsolódni a fejbőrhöz. Ez a lényege az általam javasolt módszernek is, melynek legfontosabb eleme a

kapszula, csodákat művelhet a hajjal.

Az optimális kombináció lényege, hogy

  1. csak olyan hatóanyagokat tartalmazzon, melyek bizonyítottan hatásosak,
  2. ezeket olyan arányban és mennyiségben tartalmazza, hogy egymás hatását erősítsék,
  3. az összetevők eljussanak oda, ahol hatniuk kell.

Ezáltal serkentik a hajhagyma lelassult működését és hajszál képző funkcióját. A hajszál erőre kap és a haj néhány hónap alatt dúsabbá, erősebbé válik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol meg is erősödik, majd késő délutántól az északkeleti tájakon helyenként esetleg viharos közeli lökésekre is számíthatunk.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.