Megerősíti a kapcsolatokat a nevetés

Ha szeretnénk, hogy valaki megnyíljon nekünk, meséljünk neki valami vicceset! A nevetés hatására ugyanis könnyebben osztunk meg másokkal személyes, bizalmas információkat.

Az, hogy bizalmas információkat osztunk meg a magánéletünkről másokkal, fontos eleme lehet egy új kapcsolat létrehozásának, és egy meglévő megerősítésének. Ezek az információk lehetnek érdekesek, vagy nagyon személyesek és „érzékenyek”, például a vallásos meggyőződés vagy az, hogy milyen félelmeink vannak.Ha együtt nevetünk másokkal, akkor az emberek szívesebben megosztják ezeket az információkat magukról, ráadásul úgy, hogy ennek nem is nagyon vannak tudatában.

Az elmélet tesztelésére Alan Gray, a University College London kutatója és csapata 112 egyetemistát vontak be a kísérletükbe, akiket négyes csoportokba osztottak. A diákok nem ismerték egymást. A csoportoknak egy-egy tízperces videót mutattak. A videók különböző hangulatúak voltak: az egyik egy komikus előadása, a másik egy golfozással foglalkozó oktatóvideó, a harmadik pedig a dzsungel életét bemutató természetfilm-részlet. A videók után megvizsgálták, hogy milyen hangulatban vannak a diákok, akiknek egy-egy rövid üzenetet is kellett írniuk a csoportjukban lévő többi tagnak azért, hogy jobban megismerhessék egymást.

Így mulasztja el a nevetés a fájdalmat - kattintson!

Azok, akik a vicces videót nézték együtt, jóval több intim információt osztottak meg magukról, mint azok, akiknek a semleges filmet vetítették le. Gray szerint ez nemcsak a közös pozitív élmény hatása, hanem azoké a hormonális hatásoké is, amelyek a nevetés során szabadulnak fel a szervezetünkben.

A nevetés jót tesz a párkapcsolatnak

„A nevetés olyan viselkedésmintákkal jár együtt, amelyek serkentik a kapcsolatok fejlődését és megerősítését. A bizalmas információk átadása ráadásul öntudatlanul történik, csak az veszi ezt észre, aki kapja az információkat. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a nevetést sokkal elkötelezettebben kell vizsgálnia azoknak, akik a kapcsolatok fejlődésével foglalkoznak” – mondta Gray.

A kutatás eredményeiről a Human Nature című szaklapban számoltak be. Forrás: www.springer.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!