A pletyka jótékony hatásai

Ajánlom a HáziPatika Facebook oldalát!

A pletyka igen rossz hírnévnek örvendett évszázadokon keresztül: rosszindulatú beszédnek tartották, amely aláássa mások jó hírnevét, és elfedi az igazságot. A Kaliforniai Egyetem kutatói szerint azonban előnyei is vannak.

"A pletyka valójában fontos szerepet játszik a társadalom rendjének fenntartásában" - vélekedett egy társadalompszichológus. Tapasztalatai szerint ráadásul terápiás hatása is van a pletykálkodásnak, a rossz hírek hallatán ugyanis felgyorsul a szívverésünk, ez azonban enyhül, ha a hallottakat megoszthatjuk valakivel. Az információ átadásával pedig akár azt is megelőzhetjük, hogy valakit kihasználjon egy kétes jellemű személy.

"Nem kell bűntudatot éreznünk, hiszen ezzel akár meg is óvhatunk másokat valamilyen kellemetlenségtől" - mondta el a kutatás vezetője. A vizsgálat elsősorban a társadalmi szempontból fontos pletykát vette alapul, nem a sztárok életéről szóló bulvárhíreket.

A első kísérlet során 51 önkéntesnek mutatták be két személy játékát. Néhány forduló után az egyik játékos csalni kezdett, és nem fizette ki társának a szabály szerint neki járó összeget. A tett láttán a résztvevők szívverése felgyorsult, és a legtöbben figyelmeztették a másik játékost, hogy mi megy a háttérben. Ez lelassította a szívverésüket és jobban érezték magukat tőle.

A második kísérletben 111 személy vett részt, akik együttműködési készségét először egy kérdőív segítségével mérték fel, majd őket is hasonló helyzetbe hozták, mint az első forduló résztvevőit. Itt úgy tapasztalták, hogy minél kooperatívabb volt valaki, annál nagyobb valószínűséggel figyelmeztette a többi játékost a csalásra.

A harmadik forduló során annyit módosítottak, hogy az ebben résztvevőknek a saját nyereményükről is le kellett mondaniuk, ha figyelmeztetést küldtek a csalásról. A többség így is hajlandó volt az áldozathozatalra.

A negyedik fordulóban szintén egy pénznyerő játékot játszottak a résztvevők. Egy részüknek azt mondták, a csalókat figyeli a rendszer, és jelzi az eseteket a többi játékosnak. Ezzel a tudattal sokkal óvatosabban és nagylelkűbben játszottak az alanyok, mint egyébként. Összességben tehát elmondható, hogy a negatív jelenségek továbbításának egyéni és társadalmi haszna is van.

Aktuális
Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?aranyér

Miért veszélyes, ha nem kezeljük az aranyeret?Ha nem kezeli, szövődményekhez vezet

Biohasonló gyógyszerekBiológiai terápia

Biohasonló gyógyszerekMennyire hasonló a biohasonló?

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Felfázás

Felfázás? Derítse ki a valódi okot!Lehet, hogy a partnere miatt beteg?

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólKULLANCS

A leggyakoribb tévhitek a kullancsokrólMit tudunk rosszul a kullancsokról?

Új rákellenes gyógyszerekonkológia

Új rákellenes gyógyszerekAz EU országai közül Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések okozta halálozási arány

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekOTTHON

Folteltávolítás házilag: a legjobb szerekÍme, néhány megoldás arra, mivel lehet kiszedni a különböző típusú foltokat.

Alzheimer: reményteli áttörésekalzheimer-kór

Alzheimer: reményteli áttörésekA felejtés betegségének is szokás nevezni az Alzheimer-kórt

Facebook

Youtube

Twitter

Google+

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag