Ennyien halnak meg kórházi fertőzésektől

440-en haltak meg egy év alatt kórházi fertőzésben Magyarországon - közel 16 ezren pedig megbetegedtek kórházi fertőzéstől. A TASZ szerint valószínűleg ennél sokkal többen vesztették életüket kórházi fertőzések következtében.

440-en haltak meg kórházi fertőzés miatt

2018. július 20-án arról számoltunk be, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint egyebek mellett félrevezető és pánikkeltő lenne, ha nyilvánosságra hoznák a magyarországi kórházi fertőzésekre vonatkozó adatokat.

Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) emberi jogi jogvédő civil azonban április végén jogerősen pert nyert az ügyben az Emmi ellen, a minisztérium azonban nem adta ki a kért adatokat. Egészen mostanáig.

Most kiderült, hogy 2017-ben 15 389 kórházi fertőzéses esetet regisztráltak. Ebből 440 végződött halállal - derült ki az ÁNTSZ honlapjára felkerült statisztikából - tájékoztat cikkében az ATV .

Világelsők vagyunk kórházi fertőzésekben 2018. június 15-én írtunk róla, hogy Kásler Miklós szerint az általa felügyelt egészségügyben a kórházi fertőzések csökkentése az egyik legsürgetőbb feladat, 2012-ben ugyanis Magyarország világelső volt a kórházi fertőzésekben .

Rengeteg életet követelnek a kórházi fertőzések
Rengeteg emberéletet követelnek a kórházi fertőzések

A TASZ egyik legnagyobb projektje az egészségügy átláthatósága, ennek keretében már hetek óta kérték, hogy hozzák nyilvánosságra a kórházi fertőzések statisztikáit. Mint kiderült, ez meg is történt, de szinte titokban, 66 oldalon, átlagemberek számára szinte érthetetlen módon. A TASZ szerint titkolni próbálják az adatokat: állítják, hogy a most nyilvánosságra került adatok nem tükrözik a valóságot, valószínűleg sokkal többen haltak meg kórházi fertőzésekben, mint a statisztikából kiolvasható.

Nem jelentik rendesen az eseteket

Ugyanerre jutott az RTL Klub híradója által megkérdezett szakember is. Böröcz Karolina kórházi epidemiológus szerint az esetek egy részét nem is jelentik az intézmények.

Fertőzések, amiket a kórházban kaphatunk el Nozokomiális fertőzéseknek nevezzük azokat a fertőzéseket, amelyek kórházi tartózkodás alatt, illetve a kórházból való távozás után jelennek meg. Pontosan milyen fertőzésekről van szó és mit tehetünk ezek ellen? A linkre kattintva kiderül.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +9 °C

A keleti határ mentén, illetve a Dunántúl nagyobb részén felhősen indul a nap, majd a délelőtt folyamán csökken a felhőzet, legtovább a Dél-Alföldön maradhat felhős az ég. Általában sok napsütés várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. A Tiszántúlon néhol zápor kialakulhat, esetleg a délkeleti határ közelében zivatar sem kizárt. Az északi, északkeleti szelet napközben sokfelé kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul. Késő estére 13 és 19 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra