Ismerje meg vérnyomását, és tartsa a célérték alatt!

2005 óta minden év május 17-e a magasvérnyomás-betegség elleni küzdelem világnapja. A Világnap központi eseményeként a Magyar Hypertonia Társaság közreműködésével ingyenes szűrővizsgálatokra került sor május 17-én, a Duna Plaza előtti szűrőkamionban, ahol az egészségtudatosság, az öngondoskodás, az otthoni vérnyomásmérés került- a középpontba.

Az esemény a Nemzetközi Hipertónia Társaság (World Hypertension League) kezdeményezése, célja a magasvérnyomás-betegséggel kapcsolatos ismeretek széleskörű terjesztése annak érdekében, hogy minden országban, mind hatékonyabban küzdjenek a "néma gyilkos"-ként emlegetett betegség ellen. A nemzetközi világnaphoz az idei évben is csatlakozott a Magyar Hypertonia Társaság az "Éljen 140/90 alatt!" mozgalommal.

A magasvérnyomás-betegség a Magyarországon leggyakrabban előforduló népbetegség, megközelítőleg 3 millió ember érintett, ezért számos esetben "epidemiológiai járványról" beszélnek, amikor erről a betegségről esik szó. A hipertónia tipikusan a modern életvitellel összefüggő betegség, kialakulásában a genetikai tényezők mellett, a helytelen életmódnak, a túlsúlynak, a dohányzásnak, illetve a krónikus stressznek egyaránt fontos szerepe van.

A betegség gyakran nem jár látványos tünetekkel, így akár éveken át is folytatódhat például az érrendszer károsodása, anélkül, hogy erről az érintettnek bármilyen sejtése is lenne. Bár a magas vérnyomás felismerése egy egyszerű, és szinte bárhol elvégezhető vizsgálattal (vérnyomásméréssel) megoldható, mégis sokaknál csak későn, már a szövődmények jelentkezésekor ismerik fel a problémát. Ezért kiemelten fontos az öngondoskodás, annak részeként az otthoni vérnyomásmérés, hiszen a többször mért, 140/90 Hgmm-es értéket meghaladó vérnyomás figyelmeztető jel, amely észlelésekor mielőbb orvoshoz kell fordulni, hogy időben felismerhető legyen a betegség, és elkerülhetőek legyenek az olyan súlyos szövődmények, mint a szívinfarktus, a szélütés vagy a vesebetegség.

Nem véletlen tehát, hogy az idei világnap szlogenje is az otthoni vérnyomásmérés fontosságát helyezte a középpontba: "Ismerd meg vérnyomásod, és tartsd célérték alatt!"(Know Your Numbers and Target Your Blood Pressure.

Mint az a fővárosi sajtótájékoztatón Járai Zoltán, a Magyar Hypertonia Társaság főtitkára elmondta, a Hipertónia Világnap eseményeihez csatlakozóan a Magyar Hypertonia Társaság orvosok és szakdolgozók számára meghirdeti akkreditált továbbképző előadássorozatát. Az előadássorozat célja a magasvérnyomás-betegséggel kapcsolatos legújabb tudományos eredmények ismertetése a szélesebb körű szakmai közönség számára. Az előadások felölelik a magasvérnyomás-betegség okaival, diagnózisával, szövődményeivel, valamint a kezelési lehetőségeivel kapcsolatos legújabb ismereteket. Az előadássorozatok előre meghatározott tematika szerint az országban működő hipertónia ellátóhelyekhez kapcsolódóan helyi és a Magyar Hypertonia Társaság szakemberek részvételével fog megvalósulni.
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt változóan, többször erősebben felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem várható, néhol futó hózápor lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag