Egyszerű módszerrel az alacsony vérnyomásért

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Akik megbocsátó hozzáállással gondolnak a fájdalmas eseményekre, nem produkálnak kiugróan magas vérnyomásértéket, így alacsonyabb náluk a szívroham és az agyvérzés kockázata - áll egy új amerikai tanulmányban.

"Hibázni emberi, megbocsátani isteni dolog" - tartja a mondás, ám a Kaliforniai Egyetem szakértői szerint az utóbbi magatartás hús-vér előnyökkel is jár. A haragjukat "elengedő" vizsgálati alanyok vérnyomása ugyanis lényegesen kevesebb hirtelen emelkedést mutatott.
A kutatók több mint kétszáz önkéntest kértek arra, hogy gondoljanak egy olyan esetre, amikor egyik barátjuk megbántotta vagy megsértette őket. A minta egyik felének a haragra kellett összpontosítania az utasítás szerint, míg a többieknek a megbocsátásra és a történtek elfogadására. Ezt követően ötperces figyelemelterelés következett, végül pedig ugyanazon esemény tetszőleges attitűddel történő felidézése. Mindeközben folyamatosan ellenőrizték az érintettek vérnyomását és szívműködését.
A dr. Britta Larsen vezette orvoscsoport a haragot érzőknél sokkal magasabb vérnyomás-emelkedést mért az első szakasz után, és a különbség a nyugalmi időszakot követően is fennállt. A pulzusban azonban nem mutatkozott lényeges eltérés. Bár a résztvevők száma viszonylag alacsony volt, a Journal of Biobehavioural Medicines című szakfolyóiratban publikált eredmények alapján világosan látszik, hogy a megbocsátás csökkenti a szervezet válaszát, és bizonyos mértékű védelmet nyújt a testnek és a léleknek egyaránt.

A rövid idejű vérnyomás-emelkedés káros következményei egyelőre nem ismertek, de az állandóan magas érték vagy a túl gyakori kiugrás növeli a szívroham és az agyvérzés kockázatát.

Becslések szerint Magyarországon napjainkban több mint két és fél millió ember, tehát a lakosság negyede küzd vérnyomásproblémákkal, ami elsősorban a nem megfelelő életmód és a túl sok stressz számlájára írható.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az intim szőrtelenítés veszélyeiSzőrtelenítés

Az intim szőrtelenítés veszélyeiMilyen veszélyeket rejthet magában a csupaszság?

Miért lehet fájdalmas az együttlét? Szexualitás

Miért lehet fájdalmas az együttlét? A jelenség mögött gyakran nőgyógyászati problémák állnak

Frissítse fel a lábait!Lábápolás

Frissítse fel a lábait!Egy hosszú nap után fáradtnak, nehéznek érezte a lábait? Tippünk!

A beteg kutat, segítenünk kell nekiOkosgyógyszer

A beteg kutat, segítenünk kell nekiLimfómánál is életet menthet a józan ész

Életmódtippek aranyereseknekAranyér

Életmódtippek aranyereseknekA legfontosabb: rendszeresség és higiénia

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +23 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, pár órára kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag