Kiderült, a koronavírus nem betegít meg kétszer

Ártalmatlan vírusmaradványok okozhatják, hogy a koronavírus okozta COVID-19-betegségből már meggyógyult pácienseket újratesztelve pozitív eredmény születik - közölték szerdán dél-koreai egészségügyi szakértők.

A dél-koreai közegészségügyi és járványügyi központ (KCDC) tájékoztatása szerint keddig 277 olyan pácienst regisztráltak az ázsiai országban, akik korábban meggyógyultak a fertőzésből , de újratesztelték őket, és a szűrés ismét pozitív eredményt mutatott. Mint azt korábban megírtuk , Dzsong Eun Kjong, a KCDC igazgatója április 23-án úgy fogalmazott egy sajtótájékoztatón, hogy az elvégzett vizsgálatok alapján kijelenthető, "a visszaesett betegek alig vagy egyáltalán nem fertőznek".

Dél-Koreában közel 300 gyógyult koronavírus-fertőzöttnél mutatták ki újból a kórokozót
Dél-Koreában közel 300 gyógyult koronavírus-fertőzöttnél mutatták ki újból a kórokozót.Fotó: Getty Images

A dél-koreai járványügyi központi klinikai bizottsága most úgy foglalt állást, ezeknek az embereknek a szervezetében már nincs is élő vírus. Ezzel a bizottság is cáfolja azt a korábban felmerült állítást, hogy a vírus újra aktívvá válhatna , illetve fertőző lehetne a meggyógyult szervezetben. "Az újabb teszt csak vírusmaradványokat mutat ki" - állítja a bizottság.

Dél-Koreában most általánosan a PCR-tesztet használják a SARS-CoV-2 kimutatására, amely a vírus genetikai kódját tartalmazó ribonukleinsavat (RNS) érzékeli a páciensektől vett mintákban. Ez a teszt olyan érzékeny, hogy a legapróbb RNS-darabokat is megtalálja a sejtekben jóval azután, hogy a beteg meggyógyult, és a vírus már nem aktív. A SARS-CoV-2 vírus gyakorlatilag nem is tud újra aktiválódni, erre csak olyan vírus képes, amely krónikus fertőzést okoz, mint például a HIV vagy a hepatitis B - olvasható a bizottság közleményében.

"Jelenleg nagyjából 1,7 millió olyan vírus létezését valószínűsítik, amely emlősök és madarak szervezetében is megtalálható, és képes lehet az emberek megfertőzésére is." Részleteket az nlc.hu cikkében olvashat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Tovább szakadozik, a legtöbb helyen csökken is a felhőzet, de főként a Tiszántúlon és északnyugaton még reggel is felhős lehet az ég. A keleti határ menti részeken helyenként párássá válhat a levegő. Néhol még előfordulhat zápor. Az északi, északkeleti szél néhol élénk maradhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 13 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél hidegebb lehet. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra