Ezrek jelentkeznek, hogy megfertőzzék őket koronavírussal

Már több mint 14 ezer önkéntes jelentkezett száznál is több országból, hogy az új koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztése érdekében, kutatási célból megfertőzzék őket.

Eddig a szakértők azt jósolták, hogy legkorábban jövőre lehet majd beoltani az embereket a SARS-CoV-2-vírus ellen. Ám egy brit kutatócsapat akár már ősszel elkészülhet a vakcinával. Részletek itt .

Chris Bakerlee, a Harvard Egyetem tudósa és kutatócsoportja olyan embereket keresnek, akik készen állnak a vírusfertőzésre , hogy felgyorsítsák a védőoltás fejlesztését. Egy vakcina kidolgozásának több fázisa van. Először a többi között a biztonságosságát, később a hatásosságát tesztelik. Az önkéntesek egy része ekkor magát a hatóanyagot kapja meg, a másik része hatóanyag nélküli szert, úgynevezett placebót vagy az általános terápiát.

Klasszikusan ezután vizsgálják, kit fertőz meg természetes úton a kórokozó, és kit nem. Ha azonban ez a kórokozó nem túlságosan elterjedt, akkor esetleg több tízezer résztvevőre van szükség a kutatáshoz. Ez a tesztfázis így nagyon sokáig eltarthat.

Egy kutatócsoport olyan embereket keres, akik készen állnak a vírusfertőzésre.
Egy kutatócsoport olyan embereket keres, akik készen állnak a vírusfertőzésre. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Célzottan kiteszik a vírusnak a résztvevőket

A 1Day Sooner (egy nappal korábban) nevű kezdeményezés kitalálóinak az az elképzelése, hogy a résztvevőket - mind a valóban beoltottakat, mind azokat, akik placebót kaptak - célzottan kiteszik a vírusnak, és figyelik, kit fertőz meg és kit nem. Így kevesebb alanyra van szükség, egyben gyorsabban is halad a tesztelés a kezdeményezők szerint.

Azok a tudósok, akik nem értenek egyet az elképzeléssel, azzal érvelnek, hogy óriási egészségügyi kockázata lehet egy olyan, sok szempontból még nem kutatott kórokozó, mint a SARS-CoV-2 okozta fertőzésnek.

Már tudjuk, honnan jött a koronavírus Magyarországra - a genetikai elemzés eredményét társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashatja el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra