Mosolygósra festik a gyerekosztályt

Nemzetközi művészstáb festi ki a Szent László Kórház egyes gyerekosztályainak falát, hogy a színes figurák segítség elviselni a kicsiknek a kórházban töltött hónapokat.

A Mosolygó Kórház Alapítvány elnyerte a Svájci-Magyar Alap által kiírt "Intézményi együttműködési és partnerségi" pályázatot, amely keretében rajzfilm- és mesehősök, valamint egyéb gyermekeknek szóló figurák kerülnek a budapesti Szent László Kórház csontvelő-átültetési osztályának vizsgálati- és kezelőszobáinak, valamint a kórház területén működő Démétér Ház falaira. Ezzel otthonos, barátságos környezetet teremtenek a súlyos beteg, több hetes, hónapos kórházi kezelésre szoruló gyermekeknek és családtagjaiknak.

8 éve a beteg gyermekek szórakoztatásáért

Mint Albert Royaards, a Mosolygó Kórház Alapítvány kuratóriumának elnöke sajtótájékoztatón kifejtette, szervezetük 2004-ben alakult. Az elmúlt 8 év során Magyarországon összesen 23 kórházban heti, vagy épp napi szinten küldenek művészeket, zenészeket, bűvészeket, bábosokat a gyerekosztályokra, hogy szórakoztassák, felvidítsák a kis ápoltakat. Hozzátette: kezdeményezésükre más országokban is felfigyeltek, így a program már másik nyolc országban is működik Kínától Indián át Szingapúrig és Szlovákiáig. Céljuk, hogy az egész világot lefedjék, ám a kuratórium elnöke kiemelte: ők egy forintot sem költenek hazánkon kívül, a többi országban helyi szponzorok finanszírozzák a tevékenységet.

A mostani, falfestési projektre összesen 20 millió forint áll rendelkezésre. Ennek keretében magyar művészek egy kéthetes kurzuson vesznek részt, hogy svájci művészek adják át nekik tudásukat. Mint a projekt vezetője, Christopher Daniels elmondta: 1200 négyzetméter falfelületet fognak gyerekbaráttá varázsolni, francia, svájci és szerb festők és magyar "tanítványaik" segítségével.

Mosolyt hoznak, nem csak a gyerekeknek

Csáky-Bornemisza Éva grófnő, az alapítvány alapítója elmondta: a magyarországi kórházak látogatásakor figyelt fel a rossz állapotokra, innen jött az ötlet a program kidolgozására. Mint hangsúlyozta, három fő céljuk van: pszichológiailag segíteni a hosszú ideig kórházban lévő gyerekeket; javítani a környezetet; végül pedig az életmentés (tevékenységük során több fontos gépet adományoztak gyermekosztályoknak). Fontosnak nevezte, hogy ne csak a gyerekek, de a felnőttek is mosolyogjanak - kívül és belül egyaránt. Dr. Kriván Gergely osztályvezető főorvos köszönetnyilvánítása mellett kiemelte: osztályukon hónapokat töltenek a gyerekek, ezért nagyon fontos minden olyan momentum, amely a külvilágot behozza nekik, ezzel enyhülést, örömet okozva nekik.

A program támogatója V. Kulcsár Ildikó, író-újságíró is, aki örömmel mondott igent a felkérésnek "anyaként, újságíróként és a világban sokfelé járó emberként is". Mint fogalmazott: "Hiszek abban, hogy a gyógyulás félig lelki, félig testi, ezért nem mindegy, mit lát a gyermek, amikor kinyitja kis szemét".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!