A COVID-19 okozta szívelégtelenségtől is védenek a vakcinák

A COVID-19 súlyos szövődményeitől védhetnek meg az oltások - állítja egy frissen közzétett tanulmány.

Egy kiterjedt tanulmány szerint a COVID-19 elleni védőoltások akár egy évig is jelentősen csökkenthetik a szívelégtelenség és a fertőzéssel összefüggő, potenciálisan veszélyes vérrögök kockázatát - írja a The Guardian.

A Covid-oltások – köztük az Oxford-AstraZeneca, a Pfizer és a Moderna vakcinái – rendkívül hatékonynak bizonyultak a súlyos betegségek megelőzésében a világjárvány idején. Viszont megfigyelték azt is, hogy megnőtt az előfordulása néhány ritka szív- és véralvadási zavarnak is. Hasonló jelenséget egyébként más vakcináknál, például az influenza elleni oltások esetén is tapasztaltak. Ez a friss tanulmány a Covid-oltás általános hatását kívánta megvizsgálni, tekintettel arra, hogy a vírusfertőzés köztudottan megnöveli a szívelégtelenség és számos egyéb súlyos szív- és érrendszeri probléma kockázatát. 

vakcina
Akár egy évig is csökkenthetik a vakcinák egyes súlyos szövődmények kockázatát. Fotó: Getty Images

Az átfogó, nagyszabású kutatás során csaknem 20 millió ember egészségügyi adatait elemezték ki az Egyesült Királyság, Spanyolország és Észtország területéről.

Az eredmények szerint három-hat hónappal a fertőzés után a szívelégtelenség kockázata 39%-kal alacsonyabb volt a beoltott embereknél, mint a be nem oltottaknál, a vénákban és artériákban kialakuló vérrögök kockázata pedig 47%-kal, illetve 28%-kal csökkent. A fertőzés után 6-12 hónappal ugyanezen szövődmények kockázata 48%-kal, 50%-kal, illetve 38%-kal volt alacsonyabb a beoltott embereknél. A kutatók úgy látták, hogy a beoltottak nagyjából egy évig fokozott védelmet élveztek ezen szövődményektől azt oltatlanokhoz képest. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!