Kiderül, hogyan hat a körmökre a vitaminhiány

Jelentős számú önkéntes bevonásával indul innovatív kutatás a körömelváltozások és a vitaminhiány közötti összefüggés bizonyítására a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és egy magyar cég együttműködésében – közölte a felsőoktatási intézmény.

Az általánosan elfogadott nézet szerint a köröm egészséges formáját és működését jelentősen befolyásolja a szervezet ásványianyag- és vitaminellátottsága. Emiatt a körömproblémák esetén gyakran javasolják ásványi anyagok és vitaminok szedését. Ezek használata azonban a legtöbb esetben nem épül bizonyítékokra, illetve alkalmazásuk nem biztosít személyre szabott megoldást – hívta fel a figyelmet közleményében a PTE.

köröm, vitamin, ásványi anyag
Van összefüggés a körömelváltozások és a vitaminhiány között? Fotó: Getty Images

Önkéntesek jelentkezését várják

A napokban induló vizsgálatok során arra a kérdésre keresik a választ az intézmény bőr-, nemikórtani és onkodermatológiai klinikája és a Mediner Kft. szakemberei, hogy a kozmetikailag zavaró körömelváltozások, valamint a szervezet ásványianyag- és vitaminhiánya között közvetlen összefüggés áll-e fenn. Mivel a PTE szakemberei szerint a köröm állapota alapján következtetni lehet a szervezet belső működéseire, a vizsgálatokba ezer olyan önkéntest vonnak be, akik körmükön esztétikailag zavaró elváltozást észlelnek, és kíváncsiak szervezetük ásványianyag- és vitaminszintjére.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával megvalósuló kutatásba olyan 18 és 60 év közötti önkéntesek jelentkezhetnek a www.visionail.hu weboldalon, akiknek legalább egy kézkörmükön kozmetikailag zavaró körömelváltozás – például felrostozódás, hullámosság, fehér vagy más színű elszíneződés – látható. Az önkénteseket tájékoztatják saját vizsgálati eredményeikről, így tudomásuk lesz arról, hogy van-e vitamin- vagy ásványianyag-hiányuk, és ha van, az milyen. A kutatás keretében végzett valamennyi vizsgálat a résztvevők számára ingyenes.

Fontos célok elérésében segíthetnek az eredmények

A vizsgálat során összegyűjtött adatokból a kutatók összefüggést keresnek a körömelváltozások jellege és szervezet ásványianyag- és/vagy vitaminállapota között. Amennyiben a vizsgálati eredmények alapján a kutatók előzetes feltételezése beigazolódik, a jövőben a vitamin- és ásványianyag-zavarokon alapuló állapotok és betegségek felismerése, diagnosztizálása egyszerűbb lesz, mint jelenleg.

"A távolabbi célok között szerepel egy mesterséges intelligencián alapuló algoritmus kifejlesztése, melynek segítségével egyszerű módszerrel, a körömelváltozás vizsgálata alapján a szervezet ásványianyag- és vitaminhiányára lehetne következtetni" – idézték a közleményben Gyulai Rolland klinikaigazgatót, a kutatás vezetőjét.

A szakember szerint a hiányállapotok pontos ismerete a jövőben megteremtheti a személyre szóló vitaminkészítmények alkalmazásának lehetőségét – azaz, hogy csak abból a vitaminból és csak annyit kelljen szednie a páciensnek, amennyire valóban szüksége van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

A délkeleti, déli részeken is megszűnik a csapadék, nagyrészt kiderül az ég, de délnyugaton és helyenként északon, északkeleten maradhatnak felhős körzetek. Az északnyugati szél időnként élénk lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes északi, északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.