Különleges vendégeket fogad zárás után az állatkert

Vérzékenységgel élő gyerekeket lát vendégül családtagjaikkal együtt pénteken a Fővárosi Állat- és Növénykert az „Áloméj az Állatkertben” elnevezésű program keretében.

Már két évtizedes hagyománnyal rendelkezik az „Áloméj az Állatkertben” című kezdeményezés, amelynek keretében az állatkert zárása után, este hét órától szerveznek különleges programot krónikusan beteg gyermekeknek valamelyik nyári estén. Az idei Áloméj június 7-én lesz, amelyre vérzékenységgel élő gyerekeket hívtak meg, együttműködésben a Magyar Hemofília Egyesülettel.

Látogatók a Fővárosi Állat- és Növénykert főbejáratánál. Fotó: MTVA/Jászai Csaba
Látogatók a Fővárosi Állat- és Növénykert főbejáratánál. Fotó: MTVA/Jászai Csaba

Holland ötletet vettek át

Az ötlet egyébként Hollandiából, a Rotterdami Állatkerttől ered, amely 1996-ban a Sophia Loren Kórházzal közösen 175, daganatos betegségben szenvedő gyermeket hívott meg családtagjaikkal együtt, hogy egy felejthetetlen estét szerezzenek nekik. A kezdeményezés azóta világszerte számos követőre talált, és ma már a világ több mint háromszáz állatkertjében szerveznek évente hasonló programot.

A dolgozók önként, szabadidejükben segédkeznek

Magyarországon 2004-ben rendeztek először Áloméjt – Budapesten és Jászberényben –, és a Fővárosi Állat- és Növénykert azóta is évről évre megrendezi ezt a programot. Az évek során olyan szervezetekkel tartottak már közösen Áloméjt, mint például a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért, a Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, a Down Központi Alapítvány, a Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítvány vagy éppen a Pető Intézet. Az eseményt a részt vevő állatkerti dolgozók szabadidejükben, önkéntes felajánlásként valósítják meg.

A hemofília tüneteiről és kezeléséről itt olvashatsz bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, de északkeleten helyenként maradhatnak tartósabban felhős körzetek. Elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, időszakosan megerősödik, sőt néhol - nem csak zivatarok környezetében - viharos lökések is kísérhetik. Délutántól veszít erejéből a légmozgás. A maximum-hőmérséklet nagyrészt 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.