Koronavírus: ez a cél a korlátozások meghosszabbításával

HáziPatika

Mint ismert, szerdai ülésén a kormány úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedéseket további 1 hónappal, március 1-jéig meghosszabbítják. A korlátozások fenntartásának egyébként kettős célja van - derült ki a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Kormányinfó: még nincs itt az ideje az enyhítésnek - kattintson!

A korlátozások érvényességének meghosszabbításával az egyik cél, hogy az eddigi eredményeket megőrizzük, a másik pedig az, hogy a koronavírus-járvány újabb hullámait elkerüljük, és a magyar emberek életét megóvjuk - jelentette ki Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese a tájékoztatón. Emellett beszélt arról is, hogy a tegnapi nap folyamán 180, szeptember 21-e óta pedig már csaknem 22 ezer ember ellen kellett intézkednie a rendőrségnek a maszkviselési szabályok megszegése miatt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus oltási program, koronavírus korlátozások
Oltás egy békéscsabai idősotthonban. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Intenzíven oltanak az idősotthonokban

Elhangzott az is, hogy az egészségügyi dolgozók intenzív vakcinázása után újabb nagyszabású kampányoltás indult Magyarországon, ezúttal az idősotthonok lakói és dolgozói körében. Ennek a rétegnek a mielőbbi immunizálását azért tartják fontosnak, mert ők is különösen veszélyeztetettek a koronavírus-fertőzés és a betegség lefolyása szempontjából. Erről Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője beszélt.

A legidősebbek oltása is hamarosan megindul

A szakember kiemelte továbbá, hogy ha ennek a kampányoltásnak is vége, akkor áttérnek a következő lépcsőfokra, ami a legidősebb állampolgárok vakcinázását jelenti. Az érintetteket ezért arra kérte, jelentkezzenek minél előbb, mert csak úgy kaphatják meg az új típusú koronavírus elleni oltást, ami az ő esetükben szó szerint életmentő lehet. A fiatalabb családtagokat pedig arra biztatta, hogy segítsék veszélyeztetett hozzátartozóikat a regisztrációban.


A koronavírus-járványt csak úgy lehet megállítani, ha a teljes népesség nagy részét beoltják afertőzésellen. Ám a halálozási arány már sokkal hamarabb csökkenthető egy célzott oltási programmal - állítják a hazai kutatók. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

TERMÉKEK A KINÁLATÁBÓL

szponzorált tartalom
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+12, +18 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt túlnyomóan borult lesz az ég, de számottevő csapadék nem valószínű.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag