Húszezer forint is járhat a távmunkáért

A távmunkában dolgozók így akár havi 20 ezer forintot kaphatnak a feladataik ellátásával kapcsolatos költségekre

Június elsejével törvényi szintre emelkednek a távmunkával kapcsolatos veszélyhelyzeti intézkedések. Az állandósuló szabályozás a korábbinál szélesebb körben biztosít lehetőséget a távmunkára a versenyszférában. A minimálbér nagyarányú megemelésével ötödével nő a számla alapú elszámolás nélkül, átalánydíjként kifizethető költségtérítés összege is - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

Szerződésben kell rögzíteni a legfontosabb dolgokat

A minisztérium közleménye emlékeztet: a távmunka elfogadottságát a járványhelyzet Magyarországon is jelentősen megerősítette. A lehetőség nagyban hozzájárult a gazdaság stabilitásának megőrzéséhez, a munkahelyek megtartásához a vírusválságban. 2020 májusában mintegy 750 ezren dolgoztak legalább alkalmanként otthonról. E mutató a tavalyelőtti rekordszinthez képest nagyjából a felére csökkent, de még így is többszöröse a korábbi értékeknek. A veszélyhelyzeti szabályozás érdemben mérsékelte az adminisztrációs terheket, rugalmasabbá tette az előírásokat. A bevált gyakorlat fenntartását a kormány javaslatára az Országgyűlés is indokoltnak találta.

A távmunkában dolgozók plusz költségeit finanszírozhatná az összeg. Fotó: Getty Images

A törvényi szabályozás értelmében a munkáltatónak és a munkavállalónak változatlanul munkaszerződésben kell megállapodniuk a távmunkavégzésben, amely fontos újdonságként lehet részbeni is. Az átalánydíj bevezetésével a munkaadónak a mindenkori minimálbér 10 százalékát nem szükséges tételesen, számla alapján elszámolnia. A távmunkában dolgozók így akár havi 20 ezer forintot kaphatnak a feladataik ellátásával kapcsolatos költségekre (rezsi, internet, biztosítás stb.) - ismertette a TIM.

Az állandósuló rendelkezések továbbra is megkülönböztetik a számítástechnikai eszközzel és a nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunkát. Előbbi esetén a munkáltató írásos tájékoztatást ad a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkakörülmények szabályairól. A munkavégzés helyét ezek figyelembe vételével, a módosuló munkavédelmi előírások betartása mellett szabadon megválaszthatja a munkavállaló.

A nem számítástechnikai eszközzel végzett munka (ilyen lehet például a varrás vagy egyszerűbb összeszerelési feladat) esetén a nagyobb kockázatra tekintettel érvényben maradnak a szigorúbb munkavédelmi kritériumok. A felek írásban állapodnak meg a munkavégzés helyéről, amelyet a munkáltatónak előzetesen munkavédelmi szempontból megfelelőnek kell minősítenie, azt ezután a munkavállaló nem változtathatja meg.    

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!