Új, célzott kezelési lehetőség petefészek-daganat esetén

Pozitív klinikai vizsgálati eredmény látott napvilágot, mely a bevacizumab célzott biológiai terápia felhasználását vizsgálta platinaérzékeny petefészekrákos nők körében, akik előzőleg már átestek kezelésen. A vizsgálat azt mutatja, hogy a célzott biológiai gyógyszert kemoterápiával együtt adva, majd azt önmagában folytatva a petefészekrákos nők tovább élhetnek betegségük rosszabbodása nélkül. Ez már a harmadik klinikai vizsgálat, amely bizonyítja ennek a biológiai terápiának a hatékonyságát ezen betegcsoportban. Az eredmények különös jelentőséggel bírnak, mert a petefészek-daganat gyógyszeres terápiájában 15 éve nem történt előrelépés.

A petefészek-daganat a hatodik leggyakrabban diagnosztizált daganattípus a nők körében, és a nyolcadik leggyakoribb daganatos halálozási ok is egyben. Ez évente mintegy 230 ezer újonnan diagnosztizált esetet és 140 ezer halálozást jelent világszerte. Magyarországon évente mintegy 1300 új petefészek-daganatot ismernek fel. Az elsődleges kezelési lehetőség a daganat sebészi eltávolítása, azonban sok esetben a petefészekrákot már csak akkor fedezik fel, amikor áttétek jelentkeznek.

Vizsgálatok során felfigyeltek arra, hogy a petefészek daganatos elváltozása szoros összefüggést mutat egy VEGF nevű növekedési faktor magas koncentrációjú megjelenésével, A növekedésre serkentő fehérje (VEGF) nagy koncentrációjú jelenléte korrelál, a betegség rosszabbodásával, a petefészekrák egyik tünetének, a hasi folyadékgyülemnek a kifejlődésével és a betegség rosszabb kimenetelével. Ezek alapján egyértelművé vált, hogy érdemes ebben a kórformában is kipróbálni a speciálisan az érintett fehérjét (VEGF) célzó biológiai terápiát.

Éppen ezért az elmúlt időszakban több klinikai vizsgálatot is végeztek az érújdonképződés-gátló bevacizumab terápia kemoterápiás kombinációjával. A 3, összesen több mint 3800 hölgy bevonásával végzett vizsgálat során kiderült, hogy a bevacizumab hozzáadása a hagyományos kemoterápiához a betegség rosszabbodásáig eltelt időt szignifikánsan megnöveli. Az első vizsgálat azt mutatta, hogy 39 százalékkal nő a valószínűsége annak, hogy a petefészekrákos nők tovább éljenek betegségük rosszabbodása nélkül, egyúttal 28 százalékkal csökken a daganatos halálozás rizikója. Azoknál a nőknél, ahol csak a képalkotó vizsgálatok eredményei alapján határozták meg a betegség rosszabbodását, ott ez az arány 56 százalékra nőtt, ami plusz 6 hónap betegségmentes időszakot jelent számukra, miközben a halálozás kockázata 36 százalékra csökkent. A vizsgálatok során észlelt nemkívánatos mellékhatások megegyeztek a már korábbi vizsgálatok során tapasztaltakkal.

A gyártó ezen eredményekre alapozva forgalomba hozatali engedély iránti kérelmet nyújtott be az Európai Uniónál a vizsgált terápiás lehetőség petefészek daganatban történő első vonalbeli terápiás felhasználást illetően.

A kemoterápia nemcsak a daganatos osztódó sejtekre hat, hanem a szervezet egyéb gyorsan osztódó sejtjeit is károsítja. Ezzel szemben a célzott biológia terápiák csak a daganatos sejteken fejtik ki hatásukat. Az érképződést gátló célzott kezelés döntően a daganatok érellátását gátolja és így csökkenti a daganat méretét, biztosítva a betegség rosszabbodásáig eltelt időszak meghosszabbítását, illetve egyes daganatoknál a hosszabb teljes túlélést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!