Napi két csésze tea a prosztatarákot távol tartja

Egy friss kutatás szerint azokra a férfiakra, akik naponta legalább két csésze teát isznak, a prosztatadaganat több mint harmadával alacsonyabb kockázata leselkedik.

A Maastrichti Egyetem a szaklapban közzétett kutatásából az derül ki, hogy a rendszeres teafogyasztók esetében 37 százalékkal alacsonyabb a prosztatarák kockázata, mint azokban, akik hetente legfeljebb egyszer isznak teát.

A kávé azonban az eredmények szerint nem jár ilyen kedvező hatással. A korábbi kutatások ellentmondásos eredményeket hoztak a különböző italok a prosztatadaganat kockázatára gyakorolt hatásával kapcsolatban. A holland kutatók most 892 prosztatadaganattal diagnosztizált férfi étkezési és italfogyasztási szokásait hasonlították össze ugyanennyi egészséges férfiéval. Az alanyok az Egyesült Államokban élő férfiak voltak, ahol a kávé sokkal népszerűbb italnak számít. Az önkéntesek közül csupán minden ötödik ivott legalább napi egy csésze teát, míg a 60 százalékuk fogyasztott naponta legalább egy kávét.

Az eredmények azonban azt mutatták, hogy naponta legalább két csésze tea fogyasztása jelentős rákellenes hatással jár, ami a kávéról nem mondható el. A mostani kutatás nem vizsgálta, hogyan előzi meg a tea a prosztatadaganat kialakulását, de a korábbi kutatások arra utaltak, hogy a teában található polifenolok védelmet nyújtanak a szöveteknek és szerveknek a daganatos sejtek inváziójával szemben. Egy 2010-ben végzett kutatás azt mutatta, hogy azokban a nőkben, akik naponta egy csésze teát fogyasztanak, 10 százalékkal alacsonyabb a petefészekrák kialakulásának kockázata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!