Műanyagot találtak az emberi székletben

Először mutattak ki mikroműanyagokat - öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskéket - emberi ürülékmintákban kutatók.

A Föld tengereinek és óceánjainak mintegy 98 százaléka szennyezett mikroműanyaggal. Részletek itt.

A mikroméretű műanyagszemcsék a hétköznapi tárgyak és ipari termékek kopásából, bomlásából származnak. Állatokon végzett korábbi vizsgálatok kimutattak már mikroműanyagokat az állatok emésztőrendszerében, valamint a vérében és a májában egyaránt.

Károsak-e a mikroműanyagok?

A Bécsi Orvosi Egyetem (MedUni) és az osztrák Szövetségi Környezetügyi Hivatal próbatanulmánya nyolc 33 és 65 év közötti felnőtt - egy osztrák, egy brit, egy finn, egy olasz, egy holland, egy lengyel, egy orosz és egy japán - bevonásával készült, akiket arra kértek, hogy egy héten át jegyezzék le, mit esznek, illetve adjanak le székletmintát elemzésre. A tesztalanyok mindegyike fogyasztott olyan ételt, amelynek műanyag csomagolása volt, vagy ivott műanyagpalackból. A résztvevők egyike sem volt vegetáriánus .

Az apró műanyagrészecskék hétköznapi használati tárgyainkból származnak
Az apró műanyagrészecskék hétköznapi használati tárgyainkból származnak

A kutatók mind a nyolc alany mintáiban kimutattak mikroműanyagokat. "A laboratóriumunkban kilenc különböző típusú, az 50-től az 500 mikrométeresig terjedő műanyagokat mutattunk ki" - árulta el Bettina Liebmann, a környezetügyi hivatal kutatója. A kutatók szerint noha vannak arra utaló jelek, hogy az emésztőszerveket károsíthatják a műanyagrészecskék vagy az általuk okozott gyulladás, további tanulmányokra lesz szükség az embereknél esetlegesen fennálló kockázatok kiértékeléséhez. A szakemberek továbbá nem tudták összefüggésbe hozni a kimutatott részecskéket az alanyok által elfogyasztott élelmiszerek típusával.

A németországi Szövetségi Kockázatelemző Intézet szerint a jelenlegi kutatások alapján a mikroműanyagok nem jelentenek egészségi kockázatot az emberre nézve. Szakértők továbbá arra figyelmeztetnek, hogy a mostani tanulmány túlságosan kis méretű és kezdetleges ahhoz, hogy egyértelmű következtetéseket lehessen levonni belőle.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?