Miért vannak folyton láb alatt a macskák? – Ezt kommunikálja vele kedvenced

Miért fonódnak a macskák gyakran gazdájuk lábai köré? A különös szokás mögött összetett kommunikáció és ösztönök állnak.

A macskák viselkedése jóval árnyaltabb, mint amilyennek elsőre tűnhet. Bár sokan független, távolságtartó állatként gondolnak rájuk, valójában kifinomult testbeszéddel és szagkommunikációval fejezik ki érzelmeiket. A dorombolás dagasztás és dörgölőzés is például mind üzenetértékű gesztus. Ahhoz, hogy megértsük ezeket a jelzéseket, érdemes a macska szemszögéből megközelíteni a kérdést.

egy macska sétálgat a gazdája lába előtt
Fotó: Getty Images

Miért járkál előttem a macskám?

Szintén gyakori viselkedés, hogy a macska a gazdi lábai körüli csavarog. Sok esetben akkor, amikor a gazdi éppen hazaér, a konyhába indul, vagy egyszerűen csak sétál a lakásban. Bár elsőre puszta figyelemfelkeltésnek tűnhet, a háttérben többféle motiváció is meghúzódhat. Az alábbiakban ezeket foglaltuk össze.

Így fejezi ki a kötődését

A szakértők szerint a dörgölőző, körbefonó mozdulat a társas viselkedés része. Amikor a macska a lábadhoz simul, dorombol, esetleg a fejével is meglök, azzal közelséget keres és bizalmat fejez ki. Ez a fajta kontaktus a biztonság és a jóllét jele, és gyakran azoknál a cicáknál figyelhető meg, amelyek erős kötődést alakítottak ki a gazdájukkal.

Megjelöli a területét

A macskák arcán, állán és a farok tövén illatmirigyek találhatók, amelyek feromonokat termelnek. Amikor hozzád dörgölőznek, ezeket a szaganyagokat is rajtad hagyják. Viselkedéskutatások szerint ez nem birtoklási vágy, hanem a közös, biztonságos "csoportszag" kialakítása. Így jelzi a macskád, hogy egy közösséghez tartoztok.

Keresi a figyelmed

Sok gazdi tapasztalja, hogy a lábak közti cikázás különösen etetés előtt intenzív. A macskák gyorsan megtanulják, hogy bizonyos viselkedésformákkal képesek reakciót kicsikarni az emberből. A lábak körüli mozgás pedig hatékony módja annak, hogy megállítsanak, rájuk nézz és foglalkozz velük.

Biztonságot és kényelmet keres

Stresszes helyzetekben – például idegenek érkezésekor vagy hangos zaj esetén – a macska közelebb húzódhat hozzád. A fizikai kontaktus megnyugtató számára, hiszen a gazda jelenléte biztonságot jelent.

Játékosság és ösztönös követés

Különösen fiatal vagy energikus cicáknál a mozgó lábak izgalmas "célpontot" jelentenek. A vadászösztön enyhe formában ilyenkor is működhet: a mozgás követése természetes reakció.

Kapcsolódó cikk

Miért alszik a macska a gazdi fejénél? Négyféle oka lehet
macska viselkedése
Miért alszik a macska a gazdi fejénél? Négyféle oka lehet

Nem veszélytelen, ha láb alatt van a macska

Bármennyire kedves gesztus is a lábak körüli sertepertélés, nem teljesen kockázatmentes. A hirtelen irányváltások és a szoros közelség miatt könnyű megbotlani a macskában. Különösen idősebb gazdiknál vagy egyensúlyproblémával élőknél ez akár komoly sérüléshez is vezethet. A konyhában, forró étellel a kézben pedig nemcsak a gazdi, hanem a macska is veszélybe kerülhet.

Ha ez a fajta viselkedés túl intenzív vagy zavaró, érdemes finoman, de következetesen leszoktatni róla kedvenced. Ugyanakkor a szakértők szerint a büntetés nem vezet célra, sőt a bizalmat is ronthatja. Helyette inkább a figyelemelterelés működik: amikor közelít hozzád a macska, dobj el neki egy játékot, vagy vezesd az etetőtálhoz, ha épp enni szeretne. Segíthet az is, ha bizonyos helyeken – például a konyhapult környékén – ezért a viselkedésért nem kap figyelmet. A pozitív megerősítés, vagyis ha akkor jutalmazod simogatással és törődéssel, amikor nem a lábak között mozog, idővel mérsékelheti ezt a szokást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!