Szökőkútban ezért nem szabad fürödni

Az utóbbi években az ország minden pontján feltűnt medence nélküli szökőkutak szinte hívogatnak egy ártatlannak tűnő, üdítő sétára a habok között.

Tényleg csábító a csobogó vízbe lépni a tikkasztó melegben, pláne ha látjuk, hogy sokan mások is vígan pancsolnak körülöttünk. De higgyük el, mindenkinek jobb, ha nem tesszük meg a döntő lépéseket. Azt pedig, hogy a gyerekeinket beengedjük, legjobb azonnal elfelejteni - írja az mno.hu .

"Nagyon csúnya betegségeket lehet összeszedni ezeken a helyeken" - mondta a lapnak Rendek Mária gyermekorvos, utalva arra, hogy a sétáló emberek többféle baciluskultúrával, gombával fertőzhetik meg a vizet. A fertőzött víz pedig további megbetegedéseket okozhat, hiszen mivel nem fürdővíz, a szökőkutak vizét nem ellenőrzik mikrobiológusok.

Mi történik, ha fertőzött vizet iszunk? A víz által terjesztett betegségekről korábbi cikkünkben olvashat.

"Elsősorban gennykeltő által okozott betegségek: furunkulusok, ótvar , gombásodás terjedhet ezeken a helyeken. Ezeknek a betegségeknek komoly szövődményeik is lehetnek. Ha például egy ótvart okozó bőrbetegség valahol elakad a szervezetben, a véráramba kerülve nagy bajt okozhat. Mindez attól függ, milyen az illető immunrendszere, és hogy mennyire virulens kórokozót szedett össze" - magyarázta a gyermekorvos.

A sétáló emberek többféle baciluskultúrával, gombával fertőzhetik meg a vizet
A sétáló emberek többféle baciluskultúrával, gombával fertőzhetik meg a vizet

Szavait egy szökőkutak gyártásával foglalkozó szakember is alátámasztotta. Szerinte bár egy-egy ilyen szökőkút működése nagymértékben függ a gépészettől, egy dologban megegyeznek a különböző berendezések: tilos a területükre lépni. A jellemzően homokszűrős-vízforgatós köztéri szökőkutak mellett ez általában fel is van tüntetve, de a nagy melegben sokan úgy vannak vele: mi baja lehet a gyereknek, ha a többiek már ott pancsolnak?

Fontos azt is tudni, hogy a 25 fok feletti víz amúgy is kedvez a mikroorganizmusok elszaporodásának. Ráadásul a galambok által terjesztett kriptokokkusz, sőt a szalmonella is elkapható ilyen mérsékelten tisztított vizekben, amelyeket csak néhány havonta cserélnek le teljes egészében, és amelyek véletlen lenyelése hasmenéses megbetegedést is okozhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
Betegségek, amelyek miatt ugorhat a jogosítvány – Sok sofőr érintett lehet
Gyomorrákot okozhat, mégis naponta isszuk – Riasztó felfedezést közöltek a tudósok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +32 °C
Minimum: +13 °C

Nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, emiatt nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű. Szórványosan fordulhat elő eső, zápor, a zivatarok száma az éjszaka második felére fokozatosan csökken. A Tiszántúlon a legkisebb a csapadék esélye. Az északnyugatira forduló szelet erős, néhol viharos lökések kísérhetik, valamint zivatarok környezetében is lehetnek viharos lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 19 fok között alakul. Az előrejelzések szerint szerdán az esti órákban ér el hozzánk egy hidegfront, nyomában pedig felerősödhetnek a frontérzékenyek panaszai.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A kutya nem ehet főtt tojást. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered az ember legjobb barátját! Csokoládé, hagyma vagy tej: vannak ételek, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, mégis komoly veszélyt jelenthetnek a kutyák számára. Teszteld a tudásodat, és derítsd ki, felismered-e a leggyakoribb kockázatokat!
kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!