Megbetegedett egy űrhajós: olyat tesz a NASA, mint még sosem

Jóval a küldetés eredetileg tervezett vége előtt visszatér a Földre az amerikai űrügynökség (NASA) négyfős legénysége a Nemzetközi Űrállomásról az egyik asztronauta súlyos megbetegedése miatt.

A NASA először szerdán adta hírül, hogy az egyik űrhajós megbetegedett az űrállomáson. A személyiségi jogokra tekintettel sem azt nem közöték, hogy a legénység mely tagjáról van szó, sem azt, hogy pontosan milyen panaszokkal küzd. Ugyanakkor a kialakult helyzet következtében törölni kellett egy tervezett űrsétát. Csütörtökön aztán Jared Isaacman, a NASA igazgatója bejelentette, hogy leállítják a küldetést, és az asztronautákat idő előtt visszahívják a Földreírja a BBC. A hivatalos tájékoztatás szerint a fennálló egészségügyi probléma nem áll közvetlen kapcsolatban a küldetéssel, illetve nem egy balesetből fakadó sérülésről van szó.

Crew-11 legénysége, NASA, űrhajósok
A Crew-11 tagjai a tavaly augusztusi fellövés előtt. Fotó: Getty Images

Először állítanak le betegség miatt űrmissziót

Az ISS fedélzetén 2000 óta folyamatosan jelen vannak és dolgoznak asztronauták, és az űrállomás történetében a mostani az első eset, amikor idő előtt evakuálni kell a legénységet. Egyszersmind a NASA 65 éves történetében sem történt még hasonló eset, hogy egészségügyi gondok miatt kellett volna megszakítani egy küldetést. Az ügynökség ezzel együtt hangsúlyozta, hogy nem alakult ki vészhelyzet, azonban mindenkor prioritásként kezelik az űrhajósok egészségének védelmét.

A négyfős Crew-11 2025 augusztusában indult útnak, és a tervek szerint fél évig maradtak volna Föld körüli pályán, mielőtt idén februárban hazatérnek. A csapat tagjai közé tartozik az amerikai Zena Cardman és Mike Fincke, a japán Jui Kimija, valamint az orosz Oleg Platonov. A NASA közlése szerint az egyik amerikai űrhajós az űrállomáson marad, ahol két újabb orosz asztronauta csatlakozik majd hozzá jövő hónapban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet érkezik; az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható. Elszórtan előfordulhat - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, időszakosan erős lökések kísérik. Főként záporok, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb. Késő estére általában 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.