A mentési testhelyzet
Lapos, kemény felületen, hanyattfekvő helyzetben, a nyakat megemelve, a fejet hátrahajtva kell elhelyezni a még légző és szívveréssel rendelkező, de eszméletlen vagy azzal küszködő (zavart, aluszékony, kómában lévő) személyt. Ez a testhelyzet biztosítja a nyitott légutakat. A légzés meglétéről a mellkas emelkedése és süllyedése, a keringésről a pulzus tapinthatósága árulkodik.
Nyakcsigolya- vagy bordatörés gyanúja esetén tilos megmozdítani a sérültet.
A sérült mentési testhelyzetbe fektetése
Az öntudatlan, lélegző sérültet mentési testhelyzetbe kell fektetni. Ezzel akadályozhatjuk meg azt, hogy a nyelv elzárja a légutakat. Mivel a fej alacsonyabbra kerül, mint a test egésze, a folyadék kifolyik a szájból. A sérült így nem lélegzi be a gyomortartalmat. Ez a testhelyzet a zavart tudatú (aluszékony vagy kómában lévő) sérültnek a legbiztonságosabb. Ha kénytelen magára hagyni az eszméletlen sérültet, előbb helyezze mentési testhelyzetbe, és csak azután menjen segítséget kérni.
Nem szükséges minden lépést figyelembe venni, ha a sérültet az oldalán fekve találta meg.
![]() Szilárd helyen a hátán fekvő beteg bal odala mellé térdelve, bal karját kiegyenesítve toljuk a test alá, és fordítsuk a bal oldalára. |
![]() A bal oldalán fekvő sérült jobb mellkasfele a légzésben szabadabbá válik. Így több levegő juthat a nagyobb, jobb tüdőfélbe. |
![]() A jobb kéz és láb behajlításával a testhelyzet stabillá válik, a beteg önmagát rögzítve fekszik. |
A stabil oldalfekvés előnye, hogy a légutak szabaddá válnak, a folyadék a szájból kifolyik, a nyelv nem csúszik hátra. |



A stabil oldalfekvés előnye, hogy a légutak szabaddá válnak, a folyadék a szájból kifolyik, a nyelv nem csúszik hátra.