El kellett halasztani a temetést, mert a halott csonttá fagyott

A londoni College Hospital munkatársai nem tudták kivenni egy kövér ember holttestét a hullaház hűtőkamrájából, mert a test odafagyott. A szerencsétlen eset miatt a temetést is későbbre kellett halasztani -számolt be a The Telegraph.

A kórház volt betege igen kövér volt, ez lehetett az oka annak, hogy teljesen szilárddá fagyott úgy, hogy oda is tapadt a hűtőkamra falához. A kórház munkatársai képtelenek voltak a holttestet időben előkészíteni a temetéshez, így a kellemetlen eset miatt el kellett halasztani a szertartást.

A megoldás végül az lett, hogy az egész hűtőberendezést kikapcsolták, így a test felengedett annyira, hogy ki tudják venni a hűtőből. A temetést egy későbbi időpontban tartották meg. A londoni King's College Hospital esete sajnálatos módon nem egyedülálló: a tavalyi évben összesen 87, a fentihez hasonló balesetet jelentettek a hatóságoknak.

A londoni kórház szóvivője kijelentette, hogy nagyon fontos számukra, hogy az elhunyt betegek földi maradványaival méltóságteljesen bánjanak. „Természetesen amint fény derült az incidensre, azonnal értesítettük az elhunyt hozzátartozóit elnézésüket és megértésüket kérve az okozott kellemetlenség miatt” – mondta el a szóvivő. „Hogy az eset ne ismétlődhessen meg, új eljárásokat dolgozunk ki, és revízió alá vetjük a halottasház felszerelését is.”

Probléma akadt a túlsúlyos halott testét illetően

Egy másik hátborzongató baklövés történt a warwicki kórházban: itt az egyik holttest mellé egy másik elhunyt személy agya került tévedésből – egy utólagos halottkémi vizsgálat során. A hibát a temetkezési vállalkozó vette észre, amikor meglátta, hogy az egyébként érintetlen koponyájú elhunyt mellett egy agy is van a koporsóban. Gyorsan rájött, hogy az csak egy másik elhunyté lehet, így azonnal figyelmeztette a kórház bonctani intézetét a hibára. Az eset végül szerencsésen alakult: az agy visszakerült korábbi gazdája mellé.

A Southampton General Hospitalban pedig egy olyan esetről számoltak be, hogy miután megtelt a halottasház hűtőkamrája, és több holttestet már nem tudtak benne elhelyezni, egy halottat nejlonzsákba csomagolva a hűtőszekrénybe tettek. A személyzet azonban hamarosan arra lett figyelmes, hogy a test büdösödik és bomlásnak indult.

Az elmúlt évben hét olyan eset is volt Nagy-Britanniában, amikor nem a megfelelő holttestet továbbították a temetkezési vállalatnak. Szerencsésnek mondható, hogy mint a hét esetben sikerült észrevenni a hibát, és végül korrigálni a tévedést.

Sajnálatos módon olyan esetekről is születtek feljegyzések, amelyekben a holttestek a szállítás közben sérültek meg. Ez történt a sussexi Eastbourne Hospitalban is, ahol szállítás közben esett le a kocsiról az egyik holttest. A West Suffolk Hospitalban pedig a temetkezési vállalkozó vette észre, hogy az elhunyt ujjairól hiányzik két gyűrű.

Az is előfordul, hogy a hullaházak hűtőberendezései mondják föl a szolgálatot. Feljegyeztek olyan esetet, amikor az egyik munkatárs nyitva felejtette a hűtőkamra ajtaját, és ez okozta a felmelegedést. De olyan esetről is van tudomásuk az illetékeseknek, hogy az egész hűtőberendezés ment tönkre a halottasházban.

Forrás: http://www.telegraph.co.uk/news/nhs/11469800/Funeral-postponed-as-fat-hospital-patients-body-freezes-solid-in-mortuary.html

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!