Az utazás ezért egészséges

Utazni nagyszerű, hiszen új élményeket szerzünk, új ismeretségeket kötünk, új helyeket fedezünk fel. Ráadásul még az egészségünknek is számos módon használunk vele.

Az alábbiakban bemutatjuk, miért egészséges az utazás.

A barátokkal, családtagokkal utazástól jobb lesz a kedvünk

Kutatások igazolják, hogy azoknak az embereknek, akik barátok vagy családtagok társaságában utazgatnak, sokkal jobb az általános közérzetük, és boldogabbnak érzik magukat. Ezek pedig mind fontosak az egészség szempontjából is.

A barátokkal, családtagokkal utazástól jobb lesz a kedvünk
A barátokkal, családtagokkal utazástól jobb lesz a kedvünk (Fotó:123rf)

Az új tájak felfedezése csökkenti a stresszt

Ha olyan helyre megyünk, ahol még nem voltunk, akkor sok szempontból aktivizáljuk a szervezetet. Fizikailag azért tesz jót, mert a helyek, látványosságok, múzeumok látogatása során általában mindenki jóval többet gyalogol és mozog, mint a sima hétköznapokon. Mentálisan pedig kikapcsol, eltereli a figyelmet a mindennapi problémákról, az új látvány, az új információk pedig stimulálják az agyat, ami bizonyítottan segít csökkenteni a stresszt, illetve az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét. Egy brit kutatás szerint akik nem utaznak el pihenni legalább évente egyszer, 30 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg szívbetegségben.

Sokan szeretnék házi kedvencüket is magukkal vinni a külföldi nyaralásra. Ehhez azonban nem árt ismerni néhány szabályt. Mutatjuk, hogyan vihetjük magunkkal kedvencünket az utazásra.

Ha visszanézzük a nyaralós képeket, újraélünk mindent

Ez nemcsak képletesen szólva van így, hanem kutatások is bizonyítják. Az emlékek felidézése, függetlenül az utazás hosszától újra előhozza az agyban az akkor érzett pozitív élményeket, ingereket.

Ha új dolgokat próbálunk ki, egészségesebb lesz az agyunk

Ha agyunkat új dolgokkal bombázzuk, az egyik legjobb módját választjuk, hogy „edzésben tartsuk” az idegsejteket. Utazás közben számos érzékünket – ízlelést, szaglást, hallást – stimuláljuk, ami létfontosságú, hogy agyunk egészséges legyen. Éppen ezért érdemes még felnőtt korban is új dolgokat tanulni, olvasni – az agy egészsége kulcsfontosságú az egész szervezet egészségének szempontjából.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!