Ezért nem emlékszünk életünk első éveire – Kiderült, mi okozza a gyermekkori amnéziát

Az agy memóriaközpontja nem üres lappal indul: a túl sok korai kapcsolat pontatlanná teheti első emlékeinket, ez azonban előnyt is jelent egy holland kutatás szerint.

A gyerekkor legkorábbi szakaszából legtöbbünknek alig vannak felidézhető emlékei, ezt a jelenséget gyermekkori amnéziának nevezik. Egy új, osztrák kutatás szerint nem arról van szó, hogy a csecsemők agya még éretlen volna az emlékek tárolására, ennek éppen az ellenkezője igaz: az agy kezdetben túl sok kapcsolatot alakít ki, amelyek később fokozatosan finomodnak – számolt be az Institute of Science and Technology Austria kutatásának eredményeiről a Live Science.

Egyéves forma kisfiú a nagyszülei karjaiban.
Az első emlékeink legtöbbször nem csecseműkorunkból valók. Fotó: Getty Images

Miért nem emlékszem a kisgyerekkoromra?

Sokan úgy képzelik: az agy kezdetben olyan, akár egy üres lap, amelyet a többi között a tapasztalatok és a tanulás töltenek fel új kapcsolatokkal. A mostani eredmények azonban inkább arra utalnak, hogy a hippokampusz már eleve gazdag kapcsolatrendszerrel rendelkezik. 

Az eredményekhez a kutatók különböző életkorú egerek agyszöveteit elemezték: közvetlenül születés után, serdülőkorban és felnőttkorban is vizsgálták az úgynevezett CA3 terület idegsejthálózatait. Azt találták, hogy a fiatal állatok agyában az idegsejtek rendkívül sűrűn kapcsolódnak egymáshoz, a hálózatok azonban még rendezetlenek és kevéssé pontosak. 

Az eredmények alapján elmondható, hogy a rendszer nem „tabula rasa”, vagyis üres lap, sokkal inkább „tabula plena”, azaz teljes lap: kezdetben sok kapcsolat áll ugyanis rendelkezésre, amelyeket később az agy ritkít és pontosít. Az agy fejlődésének fontos része tehát az idegsejtek közötti kapcsolatok átrendezése, ritkítása, ami már a születés utáni időszakban megkezdődik. Mire az állatok elérik a serdülőkort, a korábban sűrű és véletlenszerű hálózatok sokkal rendezettebbé válnak. 

Ez a folyamat azért fontos, mert a pontos emlékekhez nem elegendő az, hogy sok idegsejt képes egyszerre aktiválódni. A memória akkor működik hatékonyan, ha az agy külön tudja választani az egyes élményekhez tartozó idegi mintázatokat. A fiatal agyban viszont egyetlen inger is könnyen aktiválhat sok idegsejtet, emiatt több különböző élmény hasonló idegi mintázatot hozhat létre, így az emlékek kevésbé lesznek részletesek és elkülöníthetőkA kutatók szerint éppen ez lehet az egyik oka annak, hogy felnőttként szinte semmire sem emlékszünk a csecsemőkorunkból vagy a legkorábbi éveinkből.

A kutatás eredményei összhangban vannak a fejlődéslélektani megfigyelésekkel is. Hauður Freyja Ólafsdóttir, a holland Radboud Egyetem kutatója szerint korábban is ismert volt, hogy a memória az életkor előrehaladtával egyre pontosabbá válik, a mostani vizsgálat pedig ehhez most az idegi kapcsolatok szintjén is bizonyítékot szolgáltat.

Kapcsolódó cikk

„A rossz emlék is az identitásunk része; integrálni kell, nem elfelejteni” – Pál Mónika pszichológus a gyermekkori amnéziáról
gyermekkori amnézia
„A rossz emlék is az identitásunk része; integrálni kell, nem elfelejteni” – Pál Mónika pszichológus a gyermekkori amnéziáról

A túl sok kapcsolat mégis előnyt jelenthet

Bár a kezdeti, rendezetlen hálózat miatt a korai emlékek kevésbé tartósak, sőt inkább csupán egyfajta érzést jelentenek, a kutatók szerint ennek fontos előnye is van. A sűrű kapcsolati rendszer ugyanis gyorsabbá teszi az információfeldolgozást, és segít abban, hogy az agy könnyebben összekapcsolja például a látott, hallott és szagolt információkat. A fejlődés során az agy fokozatosan finomhangolja ezt a rendszert: a felesleges kapcsolatok leépülnek, a fontos útvonalak pedig megerősödnek. Így alakul ki az a pontosabb memóriarendszer, amely lehetővé teszi a részletes, hosszú távon megőrzött emlékek kialakulását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

A felhős tájakon tovább szakadozik, csökken a felhőzet, a nap további részében mindenütt napos, gyengén felhős időre van kilátás, zápornak délután már kicsi az esélye. Az északnyugati, nyugati szél élénk, néhol erős lesz.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű. Késő estére 17 és 24 fok közé hűl le a levegő. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.
kvíz
A vese bontja le az alkoholt. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a szerveid Mennyire ismered saját tested működését? Ismered belső szerveid főbb funkcióit? Teszteld anatómiai tudásod kvízünk segítségével!