100 ezer diák dolgozhat idén nyáron

Az idei nyári szezonban a Meló-Diák becslése szerint országosan összesen 100 ezer diák vállal munkát. A diákmunkások átlag órabére náluk 1700 forint körül alakul, de a kézhez kapott fizetés akár 5-10 százalékkal is meghaladhatja a hirdetések alapján számított összegeket.

A diákmunka iránti keresletet idén a rendkívül magas infláció is erősíti, egyre többen vannak, akik alapvető szükségleteik fedezése érdekében kénytelenek munkát vállalni. A kínálat tartja a lépést a megnövekedett kereslettel: bár a kereskedelemben a korábbi évekhez viszonyítva kevesebb a diákmunka-lehetőség, a vendéglátásban, a strandokon, a fesztiválokon és - döntően a szabadságolások kiváltására - az üzemekben is sok diákot várnak.

A Meló-Diáknál nagyjából 40-60 százalék a budapesti és a vidéki munkalehetőségek aránya, és hasonló a megoszlás a fizikai és a szellemi-irodai pozíciók között is az előbbiek javára. A náluk meghirdetett pozíciókban az átlag órabér megközelíti az 1700 forintot; Budapesten és a központi régióban, illetve a Balaton környékén 1800-1900 forint körül alakul, Dél-Dunántúlon és Kelet-Magyarországon 10-20 százalékkal alacsonyabb összegek a jellemzőek.

diákmunka
Évről évre egyre több tanuló akar dolgozni. Fotó: Getty Images

"Ezeket az átlagokat az álláshelyek hirdetéseiben szereplő összegek alapján számítottuk ki. A bérszámfejtési adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a ténylegesen kézhez kapott fizetés a különböző pótlékok miatt 5-10 százalékkal magasabb is lehet" - jegyzi meg Kott Zoltán, a Meló-Diák elnök-vezérigazgatója.

A legjobban idén is a komolyabb szaktudáshoz kötött pozíciókban - amilyenek például a gépészmérnöki vagy az IT-munkakörök -, valamint egyes hostess-munkákkal lehet keresni, a legszerényebben pedig a telefonos és betanított fizikai munkák fizetnek.

A diákok körében a legkeresettebbek a Balaton környékén, strandokon, csúszdaparkokban, vendéglátóhelyeken, fesztiválokon meghirdetett álláslehetőségek, de sok helyütt a mezőgazdasági munkák is a legnépszerűbbek közé tartoznak.

Sok olyan pozíció van, amelyben a "szezonalitás" nem érvényesül: számos kereskedelmi, feldolgozóipari, gyorséttermi, irodai, mozis álláshely egész évben nyitott a diákok előtt.

Külföldön is sokan vállalnak nyári munkát. Követségi becslések szerint az idén Magyarországról összesen körülbelül 1400 utaznak az Egyesült Államokba nyári munkára J1-es vízummal.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.