Komoly bajt jelezhet az erős kar- és lábfájdalom

Komoly ar- vagy lábfájdalommal küzdenek a komplex regionális fájdalom szindrómával élő betegek, ám gyakran hónapokig, vagy akár évekig nem jutnak pontos diagnózishoz, így kezeléshez sem. Ennek főként az lehet az oka, hogy az említett szindróma egy ritkán előforduló betegség, ezért a felismerése sem egyszerű.

A komplex regionális fájdalom szindróma (CRPS) egy olyan krónikus, egyre romló betegség, amelynek eddig nem ismert a pontos oka. A feltételezések szerint autoimmun jelenségről van szó, amelynek kapcsán a páciens másképp, többnyire erősebben érzékeli a fájdalmat, mint az indokolt lenne. Egyes teóriák úgy vélik, a gyulladás jelensége eredményezhet bizonyos változásokat az agyban – a központi, a perifériás és a szimpatikus idegrendszerben –, megváltoztatva a fájdalomérzékelést. Ez a fájdalom legtöbbször a karokban és a lábakban jelentkezik, de kiterjedhet az egész testre, valamint a belső szervekre is – ismertette dr. Arnold Dénes Arnold, a FájdalomKözpont fájdalomspecialistája.

kislány lábfájással küzd
A betegek gyakran hónapokig, akár évekig nem jutnak pontos diagnózishoz, így kezeléshez sem. Fotó: Getty Images

Intő jel az indokoltnál jóval erősebb fájdalom

A főként 40-70 éves korban megjelenő szindrómának két típusa van. Az esetek döntő többségében trauma vagy műtét után alakul ki CRPS, amikor nem sérülnek az idegek. Ezt reflex szimpatikus disztrófia szindrómának is nevezik. Jóval kisebb arányban diagnosztizálható a kauzalgia, amelyet az érintett idegek közvetlen sérülése okoz.

Mindenképpen feltűnő jel, ha egy sérülés után, például egy bokaficamnál olyan komoly, égő jellegű fájdalom jelentkezik, amelyet maga a sérülés nem indokolna. A fájdalom ráadásul gyakran nemcsak az érintett testrészre korlátozódik, hanem kiterjed máshova is. Előfordulhat például egy megvágott ujj kapcsán, hogy az egész végtagban érzékelhető egy erős, akár elektromos sokkhoz hasonlatos érzet. De az is gyanús jel lehet, ha az adott testrész túlérzékennyé válik, vagy a páciens úgy érzi, mintha megbénult volna.

Emellett vannak olyan általánosabb jelek is, amelyekből gyulladásra lehet következtetni:

  • megváltozik a bőrszín, és akár foltok, csíkok is megjelenhetnek a felszínén;
  • megváltozik a bőr hőmérséklete, textúrája;
  • ödémásodás, izzadás jelentkezik;
  • nehézkessé válik az adott izmok mozgatása;
  • merevvé, fájdalmassá válik a környékbeli ízületek munkája;
  • extrém esetben abnormális pozícióba ragadhat be a végtag, esetleg remegés is megjelenik;
  • végső soron más neurológiai tünetek is jelentkezhetnek, például inkontinencia.

„Mozgás nélkül fájdalomból és sántításból állna a napom” – Leiden-mutációval élő beteggel beszélgettünk.

A diagnózis felállítása már fél siker

„A komplex regionális fájdalom szindróma diagnózisát egyáltalán nem könnyű felállítani. Szükség van egy nagyon alapos kikérdezésre, a legapróbb tünet feltérképezésére, és nagy valószínűség szerint bizonyos diagnosztikai eljárásokra is. Szóba jöhet az ultrahang, az MRI, a röntgen és a laborvizsgálat is, amellyel az esetleges gyulladás, fertőzés jelei után kutatunk. Ha kiderül, hogy valóban CRPS-ről van szó, jön a másik kérdés: a kezelés. Úgy gondolom, hogy egy ennyire összetett problémát csak összetett módon lehet gyógyítani, tehát neurológussal, immunológussal, pszichológussal, gyógytornásszal karöltve. A gyógyszeres kezelés mellett próbálkozni kell a fizikoterápia különböző formáival, lágylézerkezeléssel, neurálterápiával, orvosikollagén- és egyéb injekciós kúrákkal” – magyarázta dr. Arnold Dénes Arnold.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, így az ország északi felén döntően gyengén felhős napos idő várható, míg délen, délkeleten maradhatnak tartósan felhős körzetek is. Délnyugaton a déli órákig helyenként még eshet, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkülhet.A hőmérséklet délután 13 és 19, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!