Miért nincs értelme a testtömegindexnek?

Akármennyire is univerzálisan elfogadott standard a BMI-index, egy New York-i cég, a Body Labs rámutatott, hogy mennyire téves képzeteken is alapszik az ideális testtömeg mérőszáma.

Míg legtöbben csak a mérlegre lépünk rá, hogy megnézzük, hány kilósak vagyunk, az orvosok ehelyett a testtömegindexre (BMI) hivatkoznak: ezt akkor kaphatjuk meg, ha elosztjuk kilogrammban mért testtömegünket méterben mért magasságunk négyzetével. Mi a baj vele?

Publikációjukban hat olyan ember szerepel, akiknek BMI-je egyformán 25,4, ezzel pedig a hivatalos értékelések szerint mindannyian túlsúlyosnak számítanak – jóllehet mindannyian 78 kilósak és 175 cm magasak. (A BMI szerint a 25 felettiek túlsúlyosnak, a 30 felettiek pedig elhízottnak számítanak.) A rendszer szerintük ott hibázik, hogy a különböző testformáknak is lehet ugyanakkora BMI-jük, mivel az izmok és a csont sűrűbb, mint a zsír - egyes embereknek pedig például sokkal több súly esik a lábára.

Kíváncsi a BMI-indexére? Kattintson ide és számolja ki!

A BMI azonban csak a testsúlyt és a magasságot figyeli, így teljesen figyelmen kívül hagyja a súlyeloszlást, tehát a kondíciónkat vagy testünk formáját egyáltalán nem érinti. A kutatók szerint egy nagyon jó kondícióban lévő sportolót is lehet túlsúlyosnak vagy éppenséggel elhízottnak kategorizálni – ez a "félrekategorizálás" pedig egy rosszabb ön- vagy testképpel rendelkező embernek kifejezetten pusztító hatású lehet.

Ráadásul a BMI sokszor indikátornak sem használható jól: egy átlagos testtömegindexű emberrel a rendszer nem nagyon foglalkozik, de akiknek emellett terhelődik nagyobb tömeg a testére, az például indikátora lehet a cukorbetegségnek vagy szív- és érrendszeri panaszoknak is.

A test arányai sokkal többet elárulnak egészségi állapotunkról, mint a kilók

A BMI ráadásul az élsportolókat, távfutókat vagy rögbijátékosokat is ugyanolyan tömeg- és magasságkategóriák szerint értékeli, mint azokat, akik egyáltalán nem mozognak. Ez pedig ellentmond a manapság egyre gyakrabban hangoztatott véleménynek, ami szerint a testzsírszázalék és a test arányai és eloszlásai sokkal jobban árulkodnak egészségünkről, mint az, hogy hány kilót nyomunk.

Májusban pont ezzel kapcsolatban szólaltak fel a brit Oxford Brookes University kutatói: szerintük a BMI-nél testünk arányai sokkal jobban árulkodnak arról, hogy mi van egészségünkkel. A kutatók szerint fogjunk egy cérnát, ami olyan hosszú, mint amilyen magasak vagyunk, ezt hajtsuk félbe és nézzük meg, hogy ez átéri-e a derekunkat. Ha igen, és lötyög a szív- és érrendszeri problémák .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Délelőtt javulnak a látási viszonyok, és általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Az északkeleti és a nyugati határszélen lehetnek tartósabban felhős körzetek, illetve az ország északkeleti felében lehet átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 7 és 13 fok között valószínű.Késő este -3, +4 fok várható. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!