Korai lefekvéssel legyőzhető a depresszió

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Az alváshiány a fiatalok esetében depressziót és öngyilkos gondolatokat szülhet - derül ki a Kolumbia Egyetem orvosi karán végzett kutatásból.

"Eredményeink alátámasztják azt a feltételezést, mely szerint a kevés alvás a depresszió kockázati tényezője, és a többi kockázati tényezővel, illetve védelmi tényezővel számos lehetséges ok-okozati útvonalon történő együttműködés révén hozzájárul e hangulatzavar kialakulásához" - nyilatkozta James Gangwisch, a tanulmány vezető szerzője. "A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás tehát megelőző intézkedésnek számíthat a depresszió kialakulása ellen, illetve kezelésként szolgálhat a depresszió ellen."

A Sleep folyóirat pénteki számában megjelent tanulmány 15659 közép- és főiskolás tanuló éjszakai szokásait vizsgálta. Az eredmények alapján azok esetében, akik rendszeresen éjfél után kerültek ágyba, 24 százalékkal volt magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, mint azokban, akik 10 óra előtt feküdtek le. Az éjjeli baglyok esetében 20 százalékkal magasabb volt az öngyilkos gondolatok megjelenésének kockázata is.

Az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia ajánlása szerint a kamaszoknak legalább kilenc óra alvásra van szükségük éjszakánként. Azok, akik 10 óra előtt feküdtek le, átlagosan nyolc óra tíz percet aludtak. Az alvás időtartama azonban az éjfél után lefekvők esetében jelentős mértékben lecsökkent.

A tanulmányból az is kiderült, hogy az öt óránál kevesebbet alvó kamaszok esetében 71 százalékkal magasabb a depresszió kialakulásának kockázata, és 48 százalékkal magasabb az öngyilkos gondolatok megjelenésének esélye.

"Elterjedt közhiedelemnek és társadalmilag elfogadott ténynek számít, hogy a kamaszoknak nincs szüksége annyi alvásra, mint a kamaszkor előtt álló gyermekeknek, pedig a kutatások azt bizonyítják, hogy valójában több alvásra lenne szükségük" - állítja Gangwisch."

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+31, +36 °C
Minimum:
+16, +23 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a Tiszántúlon döntően fátyolfelhők borítják majd az eget, máshol többnyire gyengén felhős időre és szikrázó napsütésre van kilátás.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag