A gondolatnak tényleg van hatalma

Kövessen minket!

Bizonyára mindannyian hallották már biztatásként: "Csak gondolj arra, hogy átmész a vizsgán, és akkor biztosan sikerülni is fog". Persze, könnyebb mondani, mint megtenni. A hitetlenkedőknek most talán bizonyítékul szolgálhat a Washington Egyetem legújabb kutatása, amelynek eredményei szerint a képzeletünk bizonyos esetekben valóban segíthet elérni céljainkat.

A kutatók egy csoport önkéntest kértek fel, hogy az előttük lévő képernyőn sok betű közül válasszák ki azokat, amelyeket előzetesen megbeszéltek velük. A betűk azonosításakor egy, a képernyő mellett található gombbal kellett jelezni. Miközben a feladatot végezték, a kutatók megkérték az önkénteseket, képzeljék el saját magukat, amint mindkét kezüket a képernyő mellett tartják, vagy csak egyik kezüket tartják ott, a másikat a hátuk mögé helyezik (a mozdulatokat nem kellett elvégezniük, csak elképzelniük).

Az eredmények szerint egy bizonyos póz elképzelésének hasonló hatásai vannak, mintha az illető valóban fel is venné az adott pózt. Azok a résztvevők, akik mindkét kezüket a monitorra téve képzelték el magukat, sokkal több időt töltöttek a betűk vizsgálatával, mint a kezüket a hátuk mögé képzelők. Korábbi kutatások megmutatták, hogy több időt töltünk el az olyan tárgyak vizsgálatával, amelyek közelebb vannak a kezünkhöz, de ez az első kutatás, amely során bebizonyosodott, hogy elegendő elképzelni is azt, hogy az adott tárgy közel van hozzánk.

A kutatási eredmények szerint az emberi periperszonális tér (a testünk körüli tér) pusztán a képzeletünk segítségével kiterjeszthető. Részben tehát igaz, amit John Lennon mondott: "A képzeletnek megvan az a varázslatos képessége, hogy átformálja a valóságot."
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +7 °C
Minimum:
-1, +5 °C

Hazánkban szombaton délelőtt Zömében még erősen felhős lesz az ég, helyenként szakadozik fel a felhőzet, elszórtan kisebb eső, zápor, a hegyekben hózápor alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag