60 felett egy pohárral se?

Nem titok, hogy az alkoholizmus számos betegséget okoz: a rák, a szív-érrendszeri megbetegedések, a májbetegségek és a depresszió mellett a mértéktelen ivás idővel izomtömegvesztéshez vezet.

A korábbi kutatások azt mutatták, hogy ezt a leépülés főleg az izomfehérje termelés vagy szintézis csökkenése okozza, hasonlóan az öregedéshez. Az alkoholizmus a korai öregedést is elősegíti.

Az a túlzott alkoholfogyasztás az izomtömeget fiatal felnőtt és idős patkányokban. Kimutatták, hogy az öregedés együttműködő hatást gyakorol az ivással, ami jelentősen nagyobb mértékű izomvesztést eredményez.

Az eredmények azt mutatták, hogy bár az összes alkohollal táplált patkány testtömege alacsonyabb volt, mint a hagyományos étrenden élőké, az idősebb alkohollal táplált állatok jelentősen, körülbelül 17 százalékkal kevesebbet nyomtak, mint az alkoholt nem fogyasztó idősebb patkányok. Az összesített adatokból az derült ki, hogy az öregedés és az alkoholfogyasztás hatásai összeadódnak, így a legnagyobb mértékű izomtömeg-vesztést az idős, alkohollal táplált állatokban tapasztalták.

A kutatás azt az elméletet támasztja alá, mely szerint a krónikus alkoholizmus a korai öregedés egy formáját okozza, mely során az öregedéssel természetesen együtt járó izomvesztést az alkohol felgyorsítja. Az eredmények arra is rávilágítanak, milyen veszélyekkel jár a mértéktelen alkoholfogyasztás az idősebb felnőtt emberek számára.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!