Kontrollrendszer körzeti orvosoknak

Idén fél, jövőre pedig 1 milliárd forintot különítenek el az alapellátásban egy újfajta szakmai rendszer létrehozására. Az úgynevezett kollegiális szakmai vezetői rendszer teljesen új elem az alapellátási rendszerben.

Az új rendszer szakmai vezetőinek mandátuma három évre szól majd, és elsősorban a mára elsorvadt, de korábban létező háziorvosi szakfelügyelői rendszert fogja pótolni - mondta a Világgazdaságnak Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének (Fakoosz) elnöke. A parlament 2015-ben elfogadta az alapellátási törvényt, és ez írta elő a kollegiális háziorvosi rendszer létrejöttét - fűzte hozzá az elnök.

körzeti orvos
Az új szervezet a körzeti orvosokat fogja segíteni

A rendszer elsősorban szakmailag, a minőségbiztosításban segíti majd az alapellátásban dolgozó orvosok egymás, valamint az egészségügyi irányítás közötti kommunikációját. A rendszer létrehozását a háziorvosi szervezetek kezdeményezték, végül pedig így épült be az alapellátási törvénybe - tette hozzá a Fakoosz elnöke.


A rendszer részleteiről a szakmai vezető elmondta: járásonként, megyénként és országosan egy-egy kollegiális háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi vezetőt választanak meg három évre. Egy-egy vezetőhöz körülbelül 50-55 praxis tartozhat majd. A járási vezetők a megyei vezetőket választják ki, az országos vezetőket pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által kiírt pályázattal fogják eldönteni. Az országos szakmai vezető háromhavonta egyeztet a megyei vezetőkkel, munkájukról pedig félévente készít jelentést az ÁEEK-nak.

Bár egy 1997-es jogszabály előírja, hogy a háziorvosnak rendszeresen el kell küldenie a panaszmentes beteget is szűrővizsgálatra, ennek betartására nincsenek meg sem a személyi, sem a tárgyi feltételek - mondta az InfoRádiónak Selmeczi Kamill, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke. Részletek!

Selmeczi Kamill reméli, hogy az ellátás minősége javulni fog: ahol eddig problémák voltak, a szakmai kontroll miatt jobb lesz a helyzet. A rendszer többek közt abban is segít majd, hogy a vállalkozásban dolgozó háziorvosok folyamatosan eljárhassanak továbbképzésekre, valamint könnyebb lesz megoldani a helyettesítéseket, illetve a szabadság szervezése és az ügyeleti rendszer működtetése is gördülékenyebben fog menni.

Forrás: vg.hu

Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +10 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a párásság fokozatosan mindenhol megszűnik, emellett tovább növekszik, vastagszik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag