Egyszerűbb eljárás segíti a szívátültetetteket

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Vérmintából is megállapítható a kilökődés veszélye az életmentő szívátültetésen átesett betegeknél a bevettnek számító és bonyolultabb beavatkozást igénylő szövetminta-elemzések helyett, a módszert az USA után már az Európai Unióban is jóváhagyták.

Ha valakinek más testéből származó szívet ültetnek be a mellkasába, az szó szerint életmentő beavatkozás, de ugyanilyen létfontosságú az is, hogy az idegen szerv esetleges kilökődését korán fölismerjék és megfelelő gyógyszereléssel megakadályozzák - hívták fel a figyelmet tudósok. Ezt eddig a beültetett szívből kivett szövetminta vizsgálatával végezték, de az új módszer lehetővé teszi, hogy a kilökődés veszélye vérmintából is megállapítható legyen - hangzott el a Szív- és a Tüdőátültetés Nemzetközi Társasága idei tudományos kongresszusán Prágában.
Már évek óta szerteágazó kutatások témája, hogy a beültetett szervek kilökődését hogyan lehet megjósolni, felismerni, mert ezt csak bonyolult gyógyszeres kezeléssel lehet megakadályozni.

Az AlloMap nevű vérmintát az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA már 2008-ban forgalomba engedte, és alkalmazását 2011-ben az Európai Unió illetékes hivatala is jóváhagyta.

Ez a vérvizsgálat annak a 20 génnek az aktivitását méri, amelyek a beültetett, idegen szív kilökődésében alapvető szerepet játszanak. A kilökődés kockázatának mértékét a vizsgálat eredménye szerint pontozzák. Ennek az eredmények az adatai alapján a szívátültetésben dolgozó szakorvosok megítélhetik, hogy szükség van-e szövetmintát venni a beültetett szívből.

A kilökődés veszélyétől függően a műtétet követő első évben amerikai tudósok szerint átlagosan 12-19 szövetmintát kell kivenni a beültetett szívből, ez azonban nem "vértelen" vizsgálat és nem is kockázatmentes. A vérvétel viszont egyszerű és veszélytelen, ezért nagy jelentősége van már annak is, ha a szívből ritkábban kell kicsípni szövetmintát.

Szakemberek 13 európai, valamint négy észak-amerikai intézet részvételével és beültetett szívvel élő 741 beteget tanulmányoztak az úgynevezett CARGO 2 vizsgálatban. A módszer pontossága alig volt 100 százalék alatt. A teszt segíti az ilyen betegeknél az immunrendszert elnyomó gyógyszerek megfelelő adagolását a kilökődés megakadályozásában.
Nagy Egészségteszt
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +24 °C
Minimum:
+4, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt a párásság, ködfoltok feloszlását követően sok lesz a napsütés.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag