Magányossá, depresszióssá tesz az ízületi gyulladás

A reumás ízületi gyulladástól szenvedők 70 százaléka nem jár társaságba fájdalmai miatt, kétharmada még a baráti vacsorameghívásokat is elhárítja - áll egy brit felmérés eredményösszegzésében.

A szigetország lakosságának több mint a tizede, csaknem 700 ezer ember küszködik a betegséggel, amely heves fájdalommal jár. Nem csupán idősek baja a reumás ízületi gyulladás, középkorúak is akadnak a betegek között, akiknek egyharmada úgy értékeli, hogy a kór búskomorrá és magányossá tesz. Minden második beteg annyira szenved, hogy - a betegség jelentkezésétől számított - tíz éven belül felhagy munkájával.

A Daily Mirror című brit lap egy 42 éves nő példáján keresztül külön is érzékeltette a betegség tragikumát. Jo Lloyd Baker még csak 42 éves, de már 2008 óta kínlódik ízületi gyulladásával. Gyerekei akkor 3 és 1 évesek voltak. A nagyobbik még ugyanannak az évnek a telén arra kérte, hogy segítsen neki hóembert építeni. "Némán folytak a könnyeim, mert akkor eszméltem rá, hogy ezzel az erővel akár a Himalája megmászását is kérhette volna tőlem" - idézte a nőt a lap.

A tél különösen kegyetlen számára, igyekszik előre felkészülni az évszakra, minél több vásárlást a világhálón keresztül intézni. Munkáját ugyan nem a betegség miatt, hanem a gyermekeiért adta fel, de idővel rákényszerült volna visszavonulni. A gyulladás miatt elkezdte magát tanácsadónak képezni: ízületi gyulladástól szenvedőkön próbál legalább szavakkal segíteni. Erre az is vezette, hogy megdöbbentően csekély érzelmi és lélekerősítő támogatást talált.

Animáció: HáziPatika.com
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Foglalj orvost!
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban hétfon délelőtt keleten több órára kisüt a nap, nyugaton megnövekszik a felhőzet és kisebb havazás lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag