Megéri oltatni bárányhimlő ellen

A bárányhimlő elleni vakcina 2006-ban elterjedt alkalmazása több ezer csemeténél előzte meg a kórházi kezelés szükségességét, illetve sokuk életét is megmentette Ausztráliában - derül ki egy friss kutatásból.

Az országos vizsgálat négy ausztrál gyermekkórházban regisztrált bárányhimlős megbetegedéseket vett alapul. Az adatok szerint a bárányhimlővel vagy övsömörrel bekerülő kicsik száma 68 százalékkal csökkent 2006 óta. A kutatást Helen Marshall professzor vezette, az Adelaide-i Egyetem Női és Gyermekkórházának munkatársa, valamint a Gyermekorvostani Betegségnyilvántartó (PAEDS) projekt szakértői segédkeztek benne.
A bárányhimlő elleni védőoltás használata előtt Ausztráliában minden évben körülbelül 240 ezer megbetegedés történt, amely 1500 kórházi kezelést és 1-16 halálesetet eredményezett. A Pediatric Infectious Disease Journal című szakfolyóirat online kiadásában közzétett eredmények alapján a vakcina elterjedését követően, 2007 és 2010 között nem történt haláleset a megfigyelt kórházakban. A tanulmányból az is kiderül, hogy a kórházi kezelésre szoruló gyerekek négyötöde nem kapta meg a védőoltást.



"Eredményeink nagyon erős bizonyítékul szolgálnak az országos megelőzési program keretein belül elérhető bárányhimlő elleni védőoltás hatékonyságára, illetve a prevenció fontosságára" - mondta Helen Marshall professzor.

A bárányhimlő igen fertőző betegség, amelynek kórokozói a levegőben vagy érintés útján terjednek, a kiütésekből távozó folyadék által. Legsúlyosabb formájában komoly és összetett szövődményekhez vezethet, beleértve bizonyos idegrendszeri problémákat vagy akár a halált is.

"Legalább egy védőoltás a veszélyeztetett gyermekek vagy a velük egy háztartásban élők számára lehetővé teszi csaknem az összes súlyos bárányhimlős eset megelőzését Ausztráliában. A prevenció nemcsak életeket ment, de dollármilliókat takarít meg az egészségügyi költségvetésnek" - tette hozzá a kutató.
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt változóan, többször erősebben felhős lesz az ég, számottevő csapadék nem várható, néhol futó hózápor lehet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag