Bújócskázni próbál az omikron új alvariánsa

Az omikron új alvariánsa nem lopakodik, csak bújócskázni próbál. A hagyományos PCR-teszt azonban nagy pontossággal mutatja ki a BA.2-t is - hívta fel a figyelmet közleményében egy magyar tulajdonú diagnosztikai laboratórium.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) múlt héten pénteken jelentette be, hogy Magyarországon is megjelent az omikron új, fertőzőbb variánsa, amely a BA.2 elnevezést kapta. Az NNK vizsgálatait megerősítve a Neumann Labs azóta további hat esetben azonosította itthon az új omikront.

Így oltják a gyerekeket a COVID-19 ellen - nézze meg a képeket!

A magyar laboratórium szerint ugyanakkor pontatlan a nemzetközi sajtó nyomán "lopakodó omikronnak" nevezni az új alvariánst, hiszen az főleg az antigéntesztek, illetve néhány esetben az eredeti omikronra (BA.1) fejlesztett variánsteszt elől tud, illetve próbál elbújni. A hagyományos PCR-tesztek azonban továbbra is nagy pontossággal ki tudják mutatni az új típusú koronavírus összes eddig ismert variánsát - olvasható a magyar tulajdonú diagnosztikai laboratórium közleményében.

omikron variáns
Nem egy láthatatlan szupervariánsról van szó. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Nem egy szupervariánsról van szó

Az adatok szerint egyébként még mindig egyértelműen és döntően az omikron eredeti variánsa a domináns Magyarországon, az új alvariáns azonban látványosan terjed: a dán tapasztalatok szerint 1,5-szer fertőzőbb, mint az eredeti omikron, ugyanakkor az eddigi tapasztalatok alapján nem okoz súlyosabb megbetegedést. "A nemzetközi sajtóban lopakodó omikronnak elnevezett alvariáns esetében nem egy, a radarjaink számára láthatatlan szupervariánsról beszélünk, csupán az antigéntesztek elől tud elbújni a fertőzés kezdeti szakaszában" - hívta fel a figyelmet Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője.

"A PCR-tesztek esetében mindössze arról van szó, hogy ha eddig meg akartuk állapítani, hogy delta- vagy omikron-fertőzést észleltünk-e, bevetettünk egy konkrét variánsazonosítót, hogy melyik variánsról is van szó. Azért hívják félreértésből lopakodónak a BA.2-es verziót, mert az a módszer, amivel a BA.1-es omikront megkülönböztettük a deltától, nem működik hibátlanul a BA.2 esetében" - magyarázta az ügyvezető.

Ezen a héten is megosztotta a szennyvízvizsgálatok eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). A friss eredmények alapján elmondható, hogy az új típusú koronavírus szennyvízből kimutatható mennyiségének növekedése 2022 ötödik hetében megtorpant.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Dr. Google beelőzte Dr. House-t - ömlik a pénzünk a magánegészségügybe
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +12 °C

A sok napsütés mellett az ország északkeleti felén-harmadán lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ott fordulhat elő több helyen zápor, zivatar. Nyugat felé haladva csökken a felhőzet mennyisége és a csapadék esélye. Az északi, északnyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között valószínű. Az előrejelzések szerint napközben enyhe hidegfronti hatás jelentkezik a térségben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra