Jobban veszélyezteti a dohányosokat az egyik legdurvább rák

Az erős dohányosokban vagy alkoholistákban a legújabb eredmények szerint korábban alakulhat ki hasnyálmirigyrák, mint azokban az emberekben, akik tartózkodnak ezektől a szenvedélyektől.

"Ha valaki hódol ezeknek a szenvedélyeknek, és kialakul benne hasnyálmirigyrák, a daganat megjelenése fiatalabb korban várható" - számolt be a Michigani Egyetem Orvostudományi Karának kutatója, dr. Michelle A. Anderson. A kutatócsoport azt is kimutatta, hogy ez a hatás a leszokott dohányosok vagy alkoholisták esetében eltűnt, amennyiben a leszokás legalább 10 évvel előzte meg a diagnózis időpontját.
Az Amerikai Rák Szövetség adatai szerint körülbelül egy a hetvenegyhez a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázata, a betegség diagnosztizálásának átlagos életkora pedig 72 év. Az American Journal of Gastroenterology internetes kiadásában megjelent kutatás azonban azt mutatja, hogy az aktív dohányosok és alkoholisták esetében ennél egy évtizeddel korábban mutathatják ki a betegséget. Dr. Anderson szerint ez erős motivációt jelenthet a dohányosok és a nagyivók számára, mert az önmegtartóztatás ez esetben egy évtizeddel is meghosszabbíthatja az életüket.



A kutatók szerint ez az eredmény abban az esetben járhat jelentős következményekkel, ha a hasnyálmirigyrák elterjedt szűrése valósággá válik. Jelenleg ugyanis nincs megbízható teszt, amivel kimutatható lenne a betegség azokban az emberekben, akik nem mutatnak tüneteket. A széles körű szűrés bevezetése érdekében az orvosoknak nem csak jó szűrővizsgálatokra lesz szükségük, hanem azt is tudniuk kell, kit és milyen életkorban érdemes szűrni. Ha a dohányosokban és az alkoholistákban valóban fiatalabb korban alakul ki hasnyálmirigy daganat, ez segíthet az orvosoknak meghatározni, kik számára a legelőnyösebb a szűrés, és mikor érdemes megkezdeni.

Gerinctorna

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Aktuális
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+10, +18 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban kedden délelőtt keleten változóan, nyugaton erősen felhős lesz az ég ott elszórtan kisebb eső, zápor kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag