A vércukor miatti rosszullét így kerülhető el

A nyári kánikulát sokak szervezete nem viseli túl jól, hiszen a 30 fok feletti hőmérsékletben még az egészségesek is gyakran tapasztalnak rosszullétet. Ez a cukorbetegekre fokozottabban igaz, hiszen náluk a hőségben még nagyobb eséllyel alakul ki hipoglikémia. Hogy miként lehet elkerülni ezt az állapotot, azt dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa foglalta össze.

Hipoglikémiának azt az állapotot nevezzük, amikor a vércukor szintje a 3,8 mmol/l alá csökken. Mivel ekkor a szükségesnél kevesebb cukor kering a vérben, a sejtek éheznek, mert nem jutnak hozzá elegendő mennyiségben. Ekkor a betegnél szédülés, remegés, izzadás, beszédzavar, súlyosabb esetben eszméletvesztés, életveszélyes állapot léphet fel. Nyáron ugyanis a szervezet anyagcseréje felgyorsul, ami elősegíti avércukorszintcsökkenését. Ráadásul a nagy meleg és a páratartalom mellett megnöveli a hipoglikémia rizikóját többek között például a grill partik alatti alkoholfogyasztás, a hőségben való kirándulás, elővigyázatosság nélküli mozgás, a dehidratáció, valamint a rossz dózisú inzulin is.

vércukor
Nyáron érdemes gyakrabban mérni a vércukor szintjét

Csak óvatosan az alkohollal

Az alkoholtartalmú italok nagy része a vércukorszint csökkenést eredményezi, ezért ügyelni kell a lassú kortyolásra, és közben a falatozásra (például magas rosttartalmú, teljes kiőrlésű keksz fogyasztására). Fontos továbbá, hogy nem mindegy, mit is fogyaszt a cukorbeteg. A száraz pezsgő, minőségi vörösbor (lehetőleg száraz) megengedettek, de persze mértékkel.

Felelősségteljes fesztiválozás

Nyaranta mindig rengeteg fesztivál várja a szórakozni vágyókat, ám ha valaki cukorbeteg, akkor fontos, hogy ügyeljen a diétája megtartására, gyakran mérjen vércukor szintet, valamint ne hajtsa túl magát, hanem olykor fordítson időt a pihenésre is!

Gyakori mérés

A nagy melegben érdemes gyakrabban ellenőrizni a glükóz szintjét, hogy még idejében felismerhető legyen, ha csökken a glükóz mennyisége. Reggel, valamint étkezések előtt/után mindenképp szükséges a mérés, ám utazás előtt és a megérkezéskor is célszerű ellenőrzést tartani. A gyakori mérés mindezeken kívül azért is hasznos, mert így el tudja dönteni, tüneteit napszúrás vagy hipoglikémia okozza.

Óvatos sportolás

Sportolni cukorbetegség esetén is kell, sőt, ajánlott is, hiszen a rendszeres testmozgás a terápia részét képezi, mivel segít kordában tartani a vércukorszintet. Azonban nyáron ez még nagyobb óvatosságot igényel, hiszen mind a hőség, mind felelőtlen mozgás vészesen csökkentheti a glükóz mennyiségét. Fontos, hogy a cukorbeteg lehetőleg kora reggel vagy este eddzen, és semmiképp se üres hassal álljon neki sportolni! Amennyiben szeretne mozogni, de nem tudja, miként vágjon neki a nyáron, kérje ki életmódorvos vagy személyi edző segítségét!

Alacsonyabb dózisú inzulin

Amint beköszönt a nagy meleg, érdemes konzultálni az orvossal az alkalmazott gyógyszer/inzulin dózissal kapcsolatban, ugyanis annak csökkentésére lehet szükség, mert nyáron általában alacsonyabb a vércukor szintje. Erre nem csupán a kánikula beköszöntével lehet szükség, hanem akkor is, ha a beteg más klímájú helyre utazik nyaralni. Ezért előtte mindenképp egyeztessen orvosával!

Szőlőcukor és keksz legyen kéznél

Bár a hipoglikémiát jobb megelőzni, ám ha a tünetek megjelennek, akkor sokat segíthet egy szem szőlőcukrot! Éppen ezért mindig legyen kéznél egy zacskóval belőle! Néhány kekszet is jó szolgálatot tesz, mert a szőlőcukor hipoglikémia esetén bár megemeli a vércukorszintet, de nem tudja tartósan megtartani a magasabb értéket.

A diabétesz komoly életmódbeli fegyelmezettséget követel meg a betegektől. A szabályok betartása nem egyszerű, ha egy fiatal cukorbetegnek egy fesztivál fergeteges káoszában kell odafigyelnie magára. Lehet-e így is önfeledten élvezni a nyári bulikat? Részletek!

Segít a telediabetológia

Amennyiben valaki cukorbeteg, olykor kérdései támadhatnak a terápiát, tüneteit illetően, főleg akkor, ha frissen felfedezett diabeteszesről van szó. Ha esetleg két konzultáció közt kérdése van, illetve ha éppen nyaral, érdemes segítségül hívni a telediabetológiát, mivel így szoros kapcsolatban maradhat orvosával, dietetikusával, életmód orvosával, stb. Ehhez elég a vércukormérőn kívül egy alkalmazás, amellyel felvihetők a rendszerbe a vércukor-eredmények, a kérdések, a mozgási dadatok, az elfogyasztott ételek. Azokat egy pillanat alatt megoszthatja az adott szakemberrel, aki választ adhat kérdéseire, nyomon követheti állapotát és szükség esetén az alkalmazott terápia dózisán is módosíthat.

Forrás: Cukorbetegközpont

Gerinctorna

További cikkek
Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +14 °C
Minimum:
-2, +6 °C

Hazánkban szerdán délelőtt borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag