Cukorbetegség: könnyen félrediagnosztizálható

Régóta tudjuk, hogy a cukorbetegségnek két típusa van: a genetikai hajlamhoz és túlsúlyhoz kötött, illetve a sokkal ritkább, 1-es típusú. Arról viszont már nem valószínű, hogy tudunk: ezek a számok nem pontosak.

A Malmöi Egyetem 2005-ös kutatása például rámutat arra, hogy a 40 év feletti kettes típusú cukorbetegek mintegy 10 százalékánál találtak az egyes típusú cukorbetegségre utaló antitesteket. A 35 évnél fiatalabbaknál ez az arány már közelebb volt a 25 százalékhoz. Sejthető tehát, hogy évről évre téves diagnózisok születhetnek.

Amennyiben inzulinnal kezeli cukorbetegségét, érdemes változó helyre beadnia az injekciót. Kalkulátorunk segítségével meghatározhatja az ajánlott sorrendet! Kattintson! Mindez annak köszönhető, hogy az egyes típusú cukorbetegség a gyerekkor után is jelentkezhet (ezt hívjuk felnőttkori egyes típusú cukorbetegségnek, néha 1,5-ös típusnak). Az egyes típusú cukorbetegség kialakulásának okát még mindig nem ismerjük: a kutatók jelenleg úgy vélik, ez a genetikai hajlam és egy környezeti kiváltó tényező találkozásakor alakul ki. (Aggasztó lehet, hogy 2001-2009 között a korábbi évekhez képest 30 százalékkal nőtt az egyes típusú diagnózisok száma.)

Ha orvosunkhoz olyan tünetekkel látogatunk el, hogy gyakran kell vécére mennünk és sokszor gyötör a szomjúság, ő vélhetően azt fogja hinni, hogy mivel nem vagyunk már gyermekek, kettes típusú cukorbetegek vagyunk - főként, ha van rajtunk pár kiló túlsúly. Nem szabad elfelejtenünk: míg a két cukorbetegség-típusnak vannak egyező tünetei (például a magas vércukor), és hasonló következményeik is vannak (veseproblémák, neuropátia, látásromlás), a kezelési stratégiáik nagyon különböznek, így életfontosságú, hogy pontosan diagnosztizálják ezeket.

Cukorbetegség esetén nagyon fontos a megfelelő diagnosztizálás

Az egyes típusú diabéteszeseknek ugyanis inzulin pótlásra van szükségük a további életükben. Ha egyes típusúként kettes típusúaknak szánt gyógyszereket kapnak, vércukruk veszélyesen magas lesz, akár huzamosabb ideig is. A pontos diagnózis azért is szükséges, mert a kétféle betegséghez más-más szövődmények is kapcsolódhatnak: az egyes típusú cukorbetegséghez például pajzsmirigyproblémák , a kettes típusúhoz magas vérnyomás, szívproblémák és stroke.

Honnan tudhatjuk tehát, hogy rossz a diagnózis, ami szerint kettes típusú cukorbetegségünk van? Nézzük meg az alábbi listát: minél több tényező igaz ezek közül, annál esélyesebb, hogy egyes típusú diabéteszünk van. Ha ezt gyanítjuk, forduljunk mindenféleképpen szakorvoshoz!

  • Családjában jelentkezett már valamilyen autoimmun betegség (illetve önnél már diagnosztizáltak ilyet)
  • 40 évnél fiatalabb
  • Alacsony a testtömegindexe
  • Volt már diabéteszes ketoacidózisa (DKA)
  • Vércukrát nem viszik le a tabletták vagy pirulák
  • A diagnózis után szüksége volt inzulinra (bár csak kisebb adagokra)

Forrás: Prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!