A kalciumhiány jelei

A kalciumról mindenki tudja, hogy mennyire fontos a csontjaink számára, ám ezen kívül számos más fontos biokémiai folyamatban részt vesz ez az ásványi anyag. Hiánya tehát sokféle tünetként jelentkezhet. Mely jelek esetén gyanakodhatunk kalciumhiányra?

A kalciumhiány sajnos meglehetősen gyakori az egész világon, különösen az idősebbek, főként a hölgyek lehetnek érintettek. A kalciumhiány kialakulásában számos tényező szerepet játszhat, például a nem megfelelő étrend, a hormonális változások, vagy a D-vitamin alacsony szintje.

Bár a különböző izomfájdalmakat és izomgörcsöket a legtöbbször a magnéziumhiánnyal hozzuk összefüggésbe, könnyen előfordulhat, hogy ennek a jelenségnek a hátterében valójában kalciumhiány áll - ez a két mikrotápanyag ugyanis nagyon szorosan összetartozik, és az egyik megléte a másik megfelelő felszívódásához is szükséges. A kalcium hiánya az idegvégződések túlérzékenységével, ezen keresztül pedig görcsös fájdalmakkal, izomrángással, zsibbadással vagy bizsergő érzéssel járhat együtt.

Lehet-e vesekövem a kalciumtól? Bár a vesekövek körülbelül 60 százaléka kalcium alapú, mégsem a kalciumbevitel visszafogása a megoldás a vesekövesség elkerülésére! Kattintson! A szervezetünkben a legnagyobb kalciumraktárak a csontokban és a fogakban találhatóak, és ha nem juttatunk be elegendő kalciumot, a testünk ezeknek a raktáraknak a készleteit használja fel ahhoz, hogy a megfelelő sejtműködést fenn tudja tartani. A kalciumhiány tehát a csontok és a fogak gyengülésével jár együtt, ez például nehezen gyógyuló törések , gyengeség, rossz tartás, fogérzékenység és fogszuvasodás formájában jelentkezhet.

A kalciumra az immunrendszerünknek is szüksége van, így annak hiánya az immunrendszer gyengülését okozza. Emiatt nemcsak könnyebben kapunk el fertőző betegségeket, de nehezebben is gyógyulunk ki ezekből. A kalcium a szervezet megfelelő pH-értékéért is felelős, ha ez megváltozik, akkor bizonyos baktériumok és gombák könnyebben szaporodhatnak el a szervezetünkben.

A kálciumhiány eredménye lehet a csonttörés is
A KÁLCIUMHIÁNY EREDMÉNYE LEHET A CSONTTÖRÉS IS

A kálciumhiány eredménye lehet a csonttörés is Több kutatás is foglalkozott már azzal, milyen összefüggések lehetnek a testsúly és a kalciumbevitel között. Megállapították , hogy a kalciumnak fontos szerepe van az anyagcserében, illetve az energia-felhasználásban, és a kalciumhiány gyakran a testsúly növekedésével, illetve a fogyásra való képtelenséggel jár együtt.

A kalcium természetes "nyugtató", emellett a melatonin nevű hormon előállításban is nagy szerepe van. A melatoninnak köszönhetően tudunk elaludni, ez a vegyület szabályozza a szervezetünk természetes cirkadián ritmusát is, vagyis azt, hogy mikor vagyunk éberek és mikor álmosak. Ha nem megfelelő a melatonin szintje, akkor könnyendén alvászavarok alakulhatnak ki. A melatonin termelődéséhez pedig kalcium szükséges. Vagyis, ha gyakran töltjük félálomban az éjszakát vagy nem tudunk elaludni, esetleg gyakrabban felébredünk, az a szervezet kalciumhiányos állapotát is jelezheti.

Mit együnk?

A kalciumhiány ellen a legegyszerűbben úgy védekezhetünk, hogy több, kalciumban gazdag ételt fogyasztunk. Ezek között találhatjuk a tejtermékeket, a sajtokat, a sötétzöld leveles zöldségeket, a gabonaféléket, a citrusgyümölcsöket. Kalciumtartalmú étrend-kiegészítőt is szedhetünk. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a kalcium más mikrotápanyagokkal is nagyon szoros kapcsolatban van, tehát pusztán a kalcium pótlása nem feltétlenül oldja meg a problémáinkat. A magnézium-, illetve a D-vitmain-bevitelre is ügyelnünk kell!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra