Így lett a kávé a világ egyik legkedveltebb itala

Elkészítette a kávé genetikai térképét egy nemzetközi kutatócsoport. A növény DNS-ének elemzéséből fény derült a koffein evolúciójára, amely a világ egyik legkedveltebb italává tette a kávét.

A kávé igazi csodaszer

Tucatnyi ország több mint hatvan tudósa dolgozott a kávé genomjának szekvenálásán, azaz genetikai térképének elkészítésén. A munka három évig tartott, tanulmányuk a Science tudományos lapban jelent meg korábban.

Naponta ennyi kávé menti meg a májat Napi 3-5 csésze kávé elfogyasztása közel a felére csökkentheti a májrák kialakulásának kockázatát - mutatják a témában végzett legújabb kutatások. Egészen pontosan a mértékletes kávéivás akár 40 százalékkal csökkentheti a súlyos kórép veszélyét, de becslések szerint a májzsugorodás rizikóját is mintegy 25-70 százalékkal enyhíti.

s
Így tesz csodát egy csésze kávé

Honnan ered a koffein?

"Nagyon valószínű, hogy a természetes kiválasztódás hatására maradt fenn a mutáció, amely a koffeint eredményezte . A kávéban, a csokoládéban és a teában egymástól függetlenül alakult ki, mert genomjuk különböző területén, más-más génekben található" - magyarázta Victor Albert, a Buffalói Egyetem evolúcióbiológusa, a kutatás egyik vezető szerzője.

Lefekvés előtt igya Szeretné maximalizálni az alvás és a kávé nyújtotta előnyöket? Szakemberek szerint úgy maximalizálhatjuk a két hatást, ha szunyókálás előtt iszunk egy kávét. A részletekért kattintson ! Nemcsak a kávébab, de a cserje levele is tartalmaz koffeint és ez előnyös lehetett a növény számára: a kártevők nem rágják meg, mert nem ízlik nekik, viszont a beporzást végző rovaroknak igen, ők tehát visszajárnak, ahogy az ember is rászokik a maga csésze kávéjára - tette hozzá.

"A szekvenálás lehetővé teszi, hogy felfedezzük a kávéfajták genetikai sokszínűségét és olyan variációkat fejleszthessünk ki, amelyek még jobban ízlenek a fogyasztóknak és a termelést is megkönnyítik, például ellenállnak a növény legnagyobb kártevőjének, egy gombafajnak" - hangsúlyozta Philippe Lashermes, a francia IRD kutatóintézet igazgatója, a tanulmány másik vezető szerzője.

A munkának nagy hatása lehet az iparágra. A világon több mint 2,25 milliárd csésze kávé fogy naponta , így a kávé gazdasági súlya jelentős, sok trópusi ország első számú bevételi forrása. A Nemzetközi Kávé Szervezet (ICO) adatai szerint 2013-ban több mint 8,7 millió tonna kávét termeltek , 2010-ben 52 országban majdnem 26 millióan dolgoztak a szektorban.

Egy napba ennyi kávé fér bele Napi négy csésze kávé elfogyasztásának nincs káros egészségügyi hatása a Nemzetközi Élettudományi Intézet (ILSI) kutatói szerint. A kávéról számos hír kering, naponta lehet hallani jót és rosszat is erről a közkedvelt italról. A sokszor egymásnak szögesen ellentmondó felvetések tisztázása érdekében kutatók átfogó vizsgálatba kezdtek. Az eredmények itt olvashatók!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!