Férfiaknál gyakrabban alakul ki májrák

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A férfiaknak az androgén hormonokhoz kapcsolódó egyik gén miatt nagyobb a kockázatuk a májrák kialakulására.

A Hong Kong-i Kínai Egyetem kutatói elmondták, hogy 2008 óta folytatott kutatásukból kiderült, a májrákos betegek több mint 70 százalékánál a ciklusfüggő kináz (CCRK) nevű gén magas szintjét találták. Ezt a gént közvetlenül kontrollálja és aktiválja a férfi nemi hormon receptorfehérjéje. "A tanulmánynak potenciális klinikai hatása lehet, mivel megmutatja az összefüggést az androgénreceptor és a májrák kialakulása között. Megmagyarázza azt is, hogy a férfiaknál miért magasabb a betegség kockázata, mint a nőknél" - mondta Joseph Sung, az egyetem vezetőhelyettese.

  A kutatók megvizsgálták a kockázati tényezőket, mint például a dohányzást, az alkoholfogyasztást és a foglalkozást is, hogy esetleg ennek tulajdonítható a nemek között tapasztalható eltérés, de egyik sem magyarázta teljességgel az eltérést. Az állatkísérletek során azonban felfedezték, hogy a CCRK androgénreceptor csökkentésével vagy blokkolásával jelentősen visszaszorítható a tumor növekedése.

A májrák a harmadik a legtöbb halálesetet okozó daganatfajták között a tüdőrák és a vastagbélrák után, ráadásul nem áll rendelkezésre hatékony kezelés. A férfiaknak háromszor nagyobb az esélyük erre a betegségre Hong Kongban, de az arány Kína egyes területein és Japánban a hétszeres mértéket is eléri. A betegek 40 százalékát már csak előrehaladott stádiumban fedezik fel. Az Egyesült Államokban évente 19 000 új beteget regisztrálnak, évente 17 ezren halnak meg a betegség következtében.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32473

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+23, +28 °C
Minimum:
+8, +15 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a Dunántúlon, illetve északkeleten változóan felhős idő várható, máshol alig zavarják felhők a sok napsütést.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag